Tóth Gabi összetört az élő adás alatt, kiderült, mit mondott a többieknek a szünetben

Tóth Gabi vasárnap este a Sztárban sztár leszek zsűritagjaként szerepelt a képernyőn.

2023. november 14., 08:33

Szerző:

Tóth Gabi vasárnap visszatért a TV2-re, egy héttel azután, hogy új szerelmével együtt adta elő új dalát. Az egy héttel ezelőtti performansz rengeteg érzelmet-kritikát váltott ki, és a Blikk friss tudósítása szerint ez az egy hét szemlátomást megviselte az énekesnőt.

Az adás felvételén ott levő újságírók arról számolnak be, hogy az show kezdetekor a műsorvezető, Till Attila megdicsérte a zsűri két női tagjának a szettjét, megjegyezve, hogy milyen vidámak a hölgyek. Erre Tóth Gabi a következőt mondta:

„már aki, én egészen mást élek át mostanában!”

A tudósítás arról is szól, hogy az énekesnőnek rosszul esett továbbá, hogy az ő versenyzőjének kellett távoznia a műsorból, és mindeközben szerelme, Papp Máté Bence vigasztalta, karolta át őt a reklámszünetekben.

Az egy héttel korábbi táncra érkezett szélsőséges reakciók láttán Tóth Gabi úgy érezte, kénytelen végre mindent elmondani a házasságáról. Ezt egy rendkívül hosszú posztban tette meg, amit aztán pár óra elteltével visszavont, majd módosításokkal publikált újra.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)