Tóth Gabi elmondta, szerinte igazából miért gyűlölik őt kritizálói

Tóth Gabi egy friss interjúban a körülötte tomboló, évek óta nem csillapodó médiaviharról beszélt.

2023. június 9., 08:10

Szerző:

A Hetek című lapnak adott interjút Tóth Gabi, és a riportot a 24.hu szemlézi. A beszélgetés témája az, amiről Tóth Gabit az utóbbi években talán a legtöbben kérdezik: az énekesnőt érő rengeteg kritika, a megszólalásait-szerepléseit gyakran kísérő felháborodás.

Megint előkerül a karaktergyilkosság szó, amiről a legutóbb Tóth Gabi azt mondta, hogy már két éve benne van: ezek szerint hiába gyilkolják az ő karakterét két immár éve, az még mindig él.

„Nem tetszik az értékrendem, a kiállásom, és úgy gondolják, ha ezt sok emberhez eljuttatom a közösségi médián keresztül az bizony kellemetlen lehet számukra”

– mondja Tóth Gabi arról, hogy szerinte miért jelennek meg olyan cikkek a sajtóban, amik őt negatívan érintik.

„Számomra ezek azok az értékek, a hit, a család, a hagyományok tisztelete, amelyek mentén igyekszem élni az életem, és a kislányomat is ebben a szellemben nevelem”

– ez szintén elhangzik az interjúban, azzal együtt, hogy a hit ereje Tóth Gabi szerint stabilitást ad a közösségben, és őt azok támadják, akik ezt a stabilitást szeretnék támadni.

A Szerencsejáték Zrt. támogatásával turnézó, a TV2 egyik legnézettebb showműsorát zsűriző énekesnő úgy érzi, hogy őt megpróbálják elhallgattatni. Ez a következő nyilatkozatából derül ki:

„azt mondják, hogy lázadok, és miért lázadok? Teljesen normális, átlagos értékekért küzdök, mert el akarják tőlem venni azok, akik ugyan teli torokból üvöltik a toleranciát, elfogadást, miközben engem a hiteltelenítés eszközével igyekeznek elnémítani.”

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)