Tóth Gabi és Krausz Gábor válásáról megdöbbentő dolog derült ki

Tóth Gabi és Krausz Gábor válásáról egy közeli ismerős nyilatkozott.

2023. október 20., 07:38

Szerző:

Több, mint két hónapja már, hogy Krausz Gábor bejelentette, hogy hat év után véget ér a házasságuk Tóth Gabi énekesnővel. A sztárséf akkor a következőket írta a posztban:

„Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezzük, szeretetben, békében.”

Ezt valamivel később Tóth Gabi is megismételte.

Nos, a Blikk arról jelentetett meg most cikket, hogy a pár egy közeli ismerőse szerint ez a terv egyelőre megvalósulni látszik: a TV2 két sztárja bár néha oda-odaszúrnak egymásnak a médiában, alapvetően békésen vált el, és mindenben megegyezés van közöttük, a gyereknevelést is beleértve.

Arról már korábban is volt szó, hogy a közös, szentendrei ingatlan egyedül Tóth Gabi nevén van, ezért Krausz Gábor onnan rögtön ki is költözött, szóval egyedül a gyermekelhelyezés lehetne vita tárgya közöttük, de ez sem okoz problémát.

„A kislány fele-fele arányban van a szüleivel most is: hol Gabival tölt egy kis időt, hol pedig Gáborral, de ezt mindig meg tudják beszélni egymással”

– többek között ezt mondja a lapnak megszólaló, névtelen ismerős, megerősítve, hogy nincsen vitás kérdés a két fél között. Tekintve, hogy ilyen esetekben a válást általában 2-3 hónap alatt kimondja a bíróság, könnyen lehet, hogy meghökkentően hamar hivatalosan is fel lesz bontva Krausz Gábor és Tóth Gabi házassága.

(Kiemelt kép: Krausz Gábor Instagramja)