Kiderült: Tóth Gabi és Krausz Gábor még a héten találkozni fog, méghozzá ezen a nyilvános eseményen

Még korábban vállalta el a szereplést Tóth Gabi és Krausz Gábor ezen az eheti eseményen.

2023. augusztus 28., 08:33

Szerző:

Tóth Gabi a múlt héten egy közelgő fellépésére invitált mindenkit az alábbi poszttal. A felhívás szerint a táncosával új kapcsolatot kezdő énekesnő most szombaton, szeptember 2-án a Városligetben lép majd fel a Mentőnapon.

A hírt az teszi különlegessé, amint arra a Blikk című lap felhívja a figyelmet, hogy ugyanezen a rendezvényen elvileg ott lesz Krausz Gábor is, akivel az énekesnő pár héttel ezelőttig boldog házasságban élt, de most válnak. A sztárséf az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán jelentette be egy videóban pár nappal a szakítás hírének publikálása után, hogy megy majd a főzőversenyt zsűrizni a Mentőnapra.

„Egy mentőautóban ülök, ami nem véletlen, mert itt vagyok a Markó utcában és éppen a szeptember másodikai mentőnap részleteiről beszélgettünk. Idén is meghívtak, ahogy tavaly is, hogy zsűrizzem a főzőversenyt. Idén másodmagammal érkezem, egy meglepetésvendégemmel zsűrizem a csapatok ételeit”

– mondta Krausz Gábor az alábbi videóban. Annál nagyobb meglepetés valószínűleg nem érhetne minket, mint ha a sztárséf vendége Papp Máté Bence lenne.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)