Még el sem kezdődött a Totem, de Csősz Boglárka már most a drámákról beszélt

Csalódott és megtört. Többször is.

2021. augusztus 4., 06:49

Szerző:

A napokban mutatták be a TV2 új, nyár elején forgatott kaland-realityjének, a Totemnek a szereplőitCsősz Boglárka színésznő fogja erősíteni az egyik csapatot, a Mokkában pedig elárulta, milyen csalódások és sérelmek érték a forgatás alatt.

„Nagyon sokszor csalódtam az emberekben. Lesznek drámai pillanatok, mert az én személyiségem sok esetben kivált dolgokat emberekből, akik takargatni szeretnének valamit és terveket szőnek és nem a csapatszellem lényeges számukra, hanem nagyon öncélú dolgok. Azokkal keményen fogok küzdeni, nyilvánosan is”

– kezdte sejtelmesen Boglárka. A 37 éves színésznő a törökországi fényűző luxust hagyta hátra, hogy megmérettesse magát az embert próbáló játékban.

„Lesznek olyan pontok, amikor fognak látni megtörni. Az a pillanat, amikor azt érzem, hogy olyan csalódottság van bennem az emberekkel kapcsolatosan, amit már úgy érzem, hogy nem tudok kezelni és nem is érdemes. Azt gondoltam, hogy a csapatszellem lesz mindenben a motiváló erő, de aztán rá kellett jönnöm, hogy sajnos nem. A győzelemre szerintem nem mindenáron kell törekedni, meg kell tartani az emberi értékeket”

– nyilatkozta az egykori luxusfeleség, előre vetítve, hogy konfliktusokból ezúttal sem lesz hiány. 

Arra, hogy pontosan mi történt Csősz Boglárka és a csapattársai között, már nem is kell sokat várni, a Totem ugyanis augusztus végén indul a TV2-n.

(Kiemelt kép: dfp.hu)