Torpedó! A zsenik 45 másodperc alatt tudják elsüllyeszteni mind a hat hajót

A torpedó ezúttal online fejtörőként hódít. Próbálja ki, mire emlékszik gyerekkorából, és süllyessze el a hajókat!

2024. október 10., 13:01

Szerző:

A torpedóra ki ne emlékezne gyerekkorából? Nagyszerű játék, amit most már ellenfél nélkül is játszhat.

A torpedó szabályai

  • A négyzetrácsos táblán meghatározott számú és hosszúságú (ez az ábra alatt látható) hajó helyezkedik el, úgy, hogy a hajók semmilyen módon, még átlósan sem érintkezhetnek egymással. A sorok elején és az oszlopok fölött pedig számok jelzik, hogy az adott sorban hány „hajóalkatrész” helyezkedik el.
  • A bal egérgombbal azokat a négyzeteket jelölheti, amin hajó található, a jobbal pedig azt, amin csak a tenger.

És akkor jöjjön a torpedó! Tengerre fel!

Megmutatjuk videón is

A torpedó-rejtvények megfejtésében az alábbi videó nyújt segítséget:

Az iskolapad alatt

A torpedó egyszerű, mégis szórakoztató, pörgős és logikai készséget fejlesztő időtöltés. Eredetileg kétszemélyes változatát bárhol lehetett játszani, miután az ember pillanatok alatt megtanulta a szabályokat. Nem kellett más hozzá, csak két „kockás” papír és egy-egy ceruza a játékosoknak. Egy meghatározott méretű négyzetbe kellett berajzolni hajóinkat úgy, hogy ne érintkezzenek egymással.

Ezután az ellenfelek felváltva tippeltek arra, hogy a másik játékos hol helyezte el a hajóit. Aki előbb megtalálta, ezzel „elsüllyesztette” az ellenfél összes hajóját, megnyerte a játékot. Gyerekkorunk iskolapad alatti torpedózásaira egy máig használt szállóige is emlékeztet:

„Talált, süllyedt!”

(Kiemelt kép: Puzzle-Battleships.com)