Tompos Kátya gyógyulásáért gyűjtöttek: Falusi Mariann megható fotókat osztott meg

Sokkolta a hazai közvéleményt a bő két héttel ezelőtti bejelentés Tompos Kátya állapotáról: most megvolt a Szegeden a gyógyulása érdekében rendezett koncert. Falusi Mariann képeket is közzétett.

2024. május 27., 11:30

Szerző:

A Fábián Juli Emlékalapítvány tette először közzé a döbbenetes hírt május elején: Tompos Kátya évek óta rákkal küzd, és pénzre van szükség a kezelése folytatásához. Azonnal gyűjtés indult, amihez most egy koncert segítségével próbáltak még hozzátenni.

Tompos Kátya gyógyulásáért álltak össze Szegeden

Szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban volt az a bizonyos koncert, ahol a megvásárolt jegyekből származó teljes bevétel a Fábián Juli Emlékalapítvány által Kátya gyógykezelésére létrehozott alapba került. Fellépett többek között Udvaros Dorottya, Für Anikó, Hrutka Róbert, Dolhai Attila és Peller Anna. A színház fotóit alább lehet megnézni.

És külön posztban emlékezett meg erről az estről Falusi Mariann is, aki a következő képeket publikálta saját Facebookján.

Ezen a héten Budapesten játszanak majd Tompos Kátyáért

Május 29-én, azaz holnapután pedig a Vígszínházban lesz hasonló akció, mivel, amint mondják, a Vígszínház egész társulata szintén az ügy mellé szeretne állni és segíteni Kátyának a gyógyulásban. A Lesz, ami lesz című improvizációs estre támogatói jegyeket is lehet majd vásárolni, az ebből származó bevétel szintén az alapítványhoz kerül majd.

Amint azt a Vígszínház közleménye szintén tartalmazza, Tompos Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai – a korábbiakkal ellentétben már – az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget. A támogatói bevétel teljes mértékben Kátya gyógykezelési alapjába kerül. Alább találja a posztot, ami nemcsak a fentieket tartalmazza, hanem a jegyvásárláshoz szükséges linket is.

Egy barát nyilatkozott

Az üggyel foglalkozott a Fókusz című műsor is az RTL-en még két héttel ezelőtt, és a riport megszólaltatta Hrutka Róbertet, Tompos Kátya egy közeli barátját. Ő mondja a következőket:

„Kátya azt mondaná, hogy nincs jól, főleg a mai nap, mert őt megviseli az, hogy ez a betegség, amit ő tényleg titokban akart tartani, nyilvánosságra került.”

Tompos Kátya kezelése jó ideje zajlik a riport szerint, amiből az is kiderül, hogy a szükséges németországi kezelés felemésztette a színésznő és családja minden anyagi erőforrását, így mindenképpen nagy szükség van az adományokra. A színésznőnél a daganat annyira elterjedt, hogy a kemoterápia nem jöhet szóba, ezért keresik az alternatív gyógyulási lehetőségeket.

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)