Reviczky Gábort kikészítette a kemoterápia: Alig bírok valamit

Reviczky Gábor megrázó beszámolót adott arról, hogy hogyan van most.

2023. november 8., 07:22

Szerző:

Reviczky Gáborral készített interjút a Fókusz. Az RTL sztárja A mi kis falunk forgatásán dolgozott, pedig az utóbbi hónapokban súlyosbodott a tavaly decemberben diagnosztizált rákbetegség miatti állapota. Illetve, mint mondja, nem is maga a betegség miatt szenved, hanem az amiatt kapott sugárkezelés az, ami elsősorban megviseli.

Így beszél a betegen végzett munkáról:

„nagyon élvezem, sőt, nagyon fontos is hogy van, mert le kell kössem valamivel magam. Próbára is kell tennem magam. Nagyon jó, mert nem tudok foglalkozni a betegségemmel és kevésbé hatnak a mellékhatások. Mert itt a nagy életmentés kapcsán most a mellékhatásokban élek, és rettenetesen fáradékony vagyok. Szinte alig bírok valamit, különösen a hatodik kemó óta. Az már teljesen kikészített.”

Ha a munkát nem is kellett teljesen feladnia, a hobbijait igen. Vadászni például nem tud járni. Gyakran szédül, kábának érzi magát, de a tünetei megszűnnek, amikor a kamera elé vagy színpadra áll. Alább meg lehet nézni a teljes interjút.

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)