Tápai Szabina elárulta, mit dolgozik a médiaszereplések mellett: Van egy civil állásom

Tápai Szabina egy friss interjúban a válásáról és a munkájáról is beszélt.

2023. június 28., 10:08

Szerző:

Tápai Szabina látható a Hot! magazin friss számának címlapján, de az egyik érdekesség, ami a lapból kiderül, pont az, hogy az egykori kézilabdázónő élete azért nem csak médiaszereplésekből és influenszerkedésből áll: van egy civil munkája is.

Tápai Szabina az anyagi helyzetéről, illetve a munkájáról is beszél az interjúban:

„kevesen tudják, hogy van egy civil állásom, egy cégnél dolgozom adminisztrációs csapatvezetői pozícióban. Minden gyerek egyéves kora után visszamentem dolgozni. Nem vagyok egy otthonülős anyuka típus. Hozzáteszem, nagy meló a háztartást vezetni, főzni, takarítani, mégis én húszévesen már tudtam, hogy anyukaként is munkába állok majd. Tizenhat éves korom óta önellátó vagyok; már akkor sem tudtam elképzelni, hogy egzisztenciálisan függjek a páromtól. Amit akkor elképzeltem, az meg is valósult.”

De természetesen szóba kerül az is, hogy férjével, Kucsera Gábor volt kajakozóval nemrég váltak szét útjaik, miután Tápai Szabina elmondta, hogy a férje megcsalta. A válásról többek között a következőket mondja el:

„mint anya és apa jól működünk együtt, ezzel sose volt problémánk. A gyerkőcök is boldogok ebben; gördülékenyen, felnőttként kezeltük a helyzetet. Úgy látjuk, jól ellátjuk a szerepeinket. Erős szövetséget alkotunk szülőkként, és erre nagyon büszkék vagyunk mindketten.”

Tápai Szabina arról beszél a Bors hasábjain is elolvasható interjúban, hogy nyitott mindarra, amit a jövő hoz neki, de nem tervezi, hogy újra férjhez menjen és három kisbaba után negyedik gyereket biztosan nem szeretne már. A pletykák szerint mindenesetre talált már egy új párt.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)