Megdöbbentő, ki állt ki Dolly mellett az állatkíznásos botrányban

Zalatnay Sarolta nem hisz Dollynak, de van, aki kiállt a 74 éves énekesnő mellett az állatkínzó ebteleppel kapcsolatban.

2023. június 15., 09:48

Szerző:

Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy Dolly menedzsere illegális kutyaszaporító-telepet tartott fent, ahonnan úgy kellett kimenekíteni az állatokat. A Blikk két héttel ezelőtti beszámolója szerint a telepen voltak olyan kutyák, amelyeket daganatok, nyílt sebek borítottak, amikor rájuk találtak az állatmentők, a megmentett ebek azóta is kezelésre szorulnak.

A 74 éves énekesnő hosszú ideje dolgozott állatvédőként, és ezzel az üggyel kapcsolatban nyilatkozatot juttatott el szintén a Blikknek, amely többek között a következőket tartalmazta:

„sem a nevem alatt bejegyzett kennelről, sem az ott tapasztalt áldatlan állapotokról nem volt tudomásom, így amikor ezekkel szembesültem, menedzseremmel a kapcsolatot megszakítottam. Emiatt valamennyi rám vonatkozó valótlan állítást visszautasítok és minden lehetséges jogi eszközzel fel kívánok lépni személyemet átíró, nevemet megtépázó közléssel szemben.”

Most a Story magazin legfrissebb száma viszi tovább az ügyet azzal, hogy Dolly ismerőseit-kollégáit szólaltatja meg az ügyben. Zalatnay Sarolta korábban egy állatvédő egyesületnél dolgozott Dollyval, de az egyesület kizárta tagjai közül Dollyt. Cini szerint elképzelhetetlen, hogy egy énekesnő ne tudja, hogy a menedzsere mit művel.

Szikora Róbert azonban kiállt Dolly mellett a következőket mondva:

„az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, hogy ő valóban tudott a szóban forgó ügyről, addig én elsősorban neki hiszek. Tudomásom szerint ugyanis azt mondta, nem tudott semmiről. Ha a bíróság egyszer bebizonyítja, hogy mégsem így volt, akkor majd elítélem a cselekedetét. De ugyanúgy felállok vele a színpadra, mert szigorúan szétválasztom a magánéletet és a munkát. Azt gondolom, ha az ember máshogy tesz, beleártja magát olyan dolgokba, amihez nincs köze.”

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)

15:23

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.