Szegedi Fecsóék a nyáron szakítottak, most eljegyezték egymást

Botrányos körülmények között szakított a nyáron Szegedi Ferenc Fecsó és szerelme, Bea, de újra együtt vannak.

2021. december 27., 10:41

Szerző:

A Feleségek luxuskivitelben című realityben feltűnt Szegedi Ferenc  bőegy évvel ezelőtt, tavaly év vége felé kezdett kapcsolatot Géczi Beatrixszal, de a Fecsó néven is ismert médiaszemélyiség idén nyáron botrányos szakításával került bele a hírekbe. A médiaszemélyiség azt nyilatkozta a Velvetnek júniusban, hogy nyolc hónap után megszűntek benne az érzések, ő javasolta a szakítást, Bea azonban hűtlenséggel vádolta meg, amit Szegedi azonban tagadott.

Akárhogy is történt, a szakítás csak időleges volt, a pár újra összejött, és a szerelmesek szeptemberben kicsit talán túl részletesen is dokumentálták az Instagramon, mennyire jól szórakoznak a közös vakáció alkalmával.

Nos, az újra megtalált boldogság tartósnak bizonyult, a két médiaszemélyiség a fa alatt készült közös fotóval kívántak boldog karácsonyt mindenkinek, majd automatikusan eltűnő sztoriban jelentették be eljegyzésük hírét, a gyűrűt Szegedi Fecsó oldalán a jelen cikk megjelenését követő néhány órában meg lehet tekinteni.

Idén karácsonykor egyébként még egy hazai hírességből menyasszony lett: Tóth Veráék eljegyzésének részleteiért kattintson ide!

(Kiemelt kép: Szegedi Fecsó Instagramja)