Szandi friss posztban kér bocsánatot: Hoztunk egy rossz döntést, amit azóta is bánunk

Sőt, Szandi nemcsak bocsánatot kér, hanem már vissza is utalta a pénzt, aminek az elfogadása miatt sokan kritizálták.

2024. június 24., 09:56

Szerző:

Több, mint egy hete volt, hogy Szandi elment a Felvidékre egy koncerten szerepelni. Itt azt látták, hogy a szerződésben kikötöttekkel szemben nincs meg a minimális ötvenfős közönség, ezért az első beszámolók szerint ki se szállt az autóból, csak eltette a gázsit és távozott. Az ügyből a múlt héten lett nagy botrány, csomó további részlet is kiderült, és most pont került az ügy végére.

Szandi nem lépett fel a jótékonysági koncerten

Mint azt Szandi is csak utólag tudta meg, igazából nem csak egy átlaghakni lett volna az a bizonyos fellépés Madar községben, hanem egy többszörösen hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő család megsegítésére szervezték a koncertet. Az énekesnő ugyan a szerződésének megfelelően járt el, de utólag mégis kötelességének érezte, hogy elnézést kérjen és jóvá tegye, ami történt.

„Megnyugodott a lelkem, pénteken visszautaltuk a pénzt a jótékonysági Alapítvány számlájára! A férfi, aki a múlt heti madari rendezvényre kiközvetített engem, az Alapítvány vezetője, Daniela kérésére sem adta meg Neki a telefonszámunkat, így előzetesen semmit sem tudtunk arról, hogy a rendezvény egy mélyszegénységben élő család megsegítéséről szól. Az interneten való hosszas keresgélés után pénteken sikerült felvennünk telefonon a kapcsolatot Danielával. Mostanra kiderült, hogy mind a ketten félre voltunk informálva. Ma egy felvidéki fellépésre menet Danielával, ezzel a csodálatos, segítőkész emberrel meglátogattuk a rászoruló családot. Rendkívül kedves emberek, akik nagyon rossz körülmények között élnek és komoly segítségre szorulnak. Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést, amit azóta is bánunk. Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól, akiket ezzel megbántottunk. Remélem, lesz még mód kárpótolni őket, mert mi nem ilyen emberek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt a rászorulók megsegítése”

– mindez Szandi friss Instagram-posztjában szerepel egy fotóval együtt, ami azt mutatja, hogy Szandiék fel is keresték ezt a bizonyos családot.

Szandi állítólag hatszázezer forintot kapott

A botrány egyébként csütörtökön pattant ki, amikor a Blikk megírta a megelőző hétvége eseményeit. Ekkor Szandi férje, Bogdán Csaba is reagált a történtekre, hozzátéve, hogy fényképpel is tudják bizonyítani, hogy nem volt ott a rendezvényen a minimális közönségszám:

„azt gondolom, ilyen megalázó helyzetbe nem lehet hozni egy előadót, pláne úgy, hogy a tévé is kint volt. Mi próbáltunk együttműködni, fél órán át várakoztunk, hátha jönnek még emberek.”

Szandi állítólag 1500 eurót, azaz közel hatszázezer forintot kapott a szerződésének megfelelően az elmaradt koncertért. Az énekesnő utólag azt mondta, hogy nem volt ekkora az összeg, de ugye a mai posztból kiderült, hogy amit sikerült felvenniük a kapcsolatot a hátrányos helyzetű családdal, el is küldték nekik a pénzt.

(Kiemelt kép: Szandi Instagramja)