Szakított titkos párjával a Romantic énekesnője: innen derült ki

Völgyi Zsuzsi a Romanticból tavaly februárban árulta el, hogy kapcsolatban van, de most úgy tűnik, vége a románcnak.

2024. január 2., 07:35

Szerző:

Tavaly februárban a közösségi médiában jelentette be Völgyi Zsuzsi, hogy kapcsolatban van. A bejelentéséből kiderült, hogy az énekesnő a nála 20 évvel fiatalabb Kökény Tamással alkot egy párt. Ő az a zenész, aki korábban megnyerte a Duna TV Virtuózok című tehetségkutatóját. 

„Lassan két éve alkotunk egy párt, és úgy éreztük, itt az ideje vállalni a szerelmünket mindenki előtt. Lesznek még közös fotók, de nem akarunk együtt szerepelni, avagy nyilatkozni a magánéletünkről. Szeretnénk ezt a csodát magunknak megőrizni. Legyen annyi elég, hogy nagyon szeretjük egymást, nagy a boldogság”

– nyilatkozta akkor a Blikknek Völgyi Zsuzsi.

Nos, az új évről Völgyi Zsuzsi nemrég a hot! magazinnak nyilatkozott, és elejtett egy sokatmondó megjegyzést.

„Egyedülálló anyaként nehéz helytállni, és megoldani, hogy időben eljussak mindenhová. Nem egyszerű észben tartani saját időpontjaimat és a gyerekéit, de minden percét élvezem, hiszen anyának lenni a legcsodálatosabb az életben”

– mondja Völgyi Zsuzsi a lapban, azaz a Farm VIP 2022-es évadából is ismert énekesnő újra szingliként beszél magáról. A Bors emellé azt is kiszúrta, Völgyi Zsuzsi priváttá tett Instagramjáról eltűntek a Kökény Tamással közös képek, és ilyenek a fiatalember fiókjában sem találhatók. Mindez teljesen egyértelműen arra utal, hogy a kapcsolatnak idő közben vége lett.

(Kiemelt kép: a Völgyi Zsuzsi Acoustic Instagramja)