Szakított Curtis, a rapper és Barnai Judit kosárlabdázónő a követőik szerint

Curtis Instagramja alapján fogtak gyanút a követők, és kiderült az igazság.

2022. június 30., 10:59

Szerző:

Curtisről nem sokkal a válása után, 2020 szeptemberében derült ki, hogy máris új kapcsolata van: összejöttek Barnai Judit kosárlabdázónővel.

A pár életében azonban mosolyszünetet véltek felfedezni a követők az Instagramon megosztott kontent alapján. Május eleji, dominikai nyaralásuk óta ugyanis nem tettek ki közös képet, és állítólag nem is lájkolják már egymás posztjait – igaz, Curtis legfrissebb, ma délelőtti posztját Barnai Judit pont lájkolta.

Mindenesetre az utolsó közös fotó valóban a május 8-i posztban volt, ami a nyaralás végéről szólt.

A Blikk ezek után megkérdezte a pár egy ismerősétől, hogy mi a helyzet, és hát nem jó hír:

„valóban nem alkotnak már egy párt.”

Továbbra is elképzelhető azonban, hogy csak pillanatnyi mosolyszünetről van szó, és a pár szakítása nem végleges. Ők maguk egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben, így hivatalosat nem lehet tudni.

Curtisről korábban

Curtis párja egy év kapcsolat után sem találkozhatott a rapper kisfiával

Curtisnek nyilvánosan beszólt a gyermeke édesanyja - fotó

Curtis megszólalt emberöléssel vádolt bátyjával kapcsolatban

(Kiemelt kép: Curtis Instagramja)