Curtis megszólalt emberöléssel vádolt bátyjával kapcsolatban

Először beszél testvéréről az ügy kipattanása óta.

2021. szeptember 30., 12:09

Szerző:

3 év kihagyás után vasárnap este újraindul a Frizbi című talkshow a Life TV-n. Hajdú Péter műsorvezető egy igen erős beharangozót publikált ebből az alkalomból szerda délelőtt, a videó azzal a hírrel kezdődik, hogy Galambos Lajos és felesége megválnak egymástól, erről itt írtunk részletesebben. Az előzetes azonban még egy országszerte ismert médiaszemélyiséget tartalmaz, Curtist, aki vállalta, hogy Hajdú Péternek kamerák előtt beszél bátyjáról, akit nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádol az ügyészség, és ezért előzetes letartóztatásban van.

„Várjuk azt, hogy hazajöjjön”

– mindössze ennyit tartalmaz Curtistől az alábbi videó, amiből azért annyi még kiderül viszont, hogy Hajdú azt is megkérdezte tőle, ki mondta meg a rapper édesanyjának, mi történt.

Ha többet szeretne olvasni Curtis bátyjának büntetőügyéről, kattintson ide korábbi cikkünkért! Még júniusban volt, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsított L. Istvánnak és Sz. Lajosnak, valamint az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel meggyanúsított felbujtó, H. Lászlónak a letartóztatását. Mindhárom vádlott tagadja, hogy bármi közük lenne a 2009-ben eltűnt, 45 éves Katzenbach Imre megöléséhez.

(Kiemelt kép: Curtis Instagramja)