Solti Ádám felesége számára ezért volt különösen fájdalmas, hogy férjének gyereke született szeretőjétől

Kis Bernadett mégis megbocsátott Solti Ádámnak.

2022. május 10., 07:41

Szerző:

Vasárnap este jelent meg az interjú, amelyben Solti Ádám és felesége, Kis Bernadett a helyzet tarthatatlansága miatt a nyilvánosság elé álltak és bevallották, hogy a Barátok köztből is ismert, 41 éves színész-énekesnek kisfia született a szeretőjétől. A kisfiú már két éves, és a pár azóta is hadakozik a kisbaba édesanyjával, aki pert is indított Solti Ádám ellen. A színész és 26 éves felesége meg van arról győződve, hogy a nő célja nem más, mint hogy őket tönkretegye – erről többet ide kattintva olvashat összefoglalónkban.

A lap, ahol az eredeti interjú megjelent, azaz a Blikk most a feleség, Kis Bernadett történetéről közöl összeállítást. Őt rendkívül nehéz helyzetbe hozta férje félrelépése, de úgy döntött, bocsánatkérése után kiáll férje mellett. A sok nehézség ellenére a házaspár mégsem vált szét.

Pedig Kis Bernadett számára különösen fájdalmas volt, hogy férjével sokáig sikertelenül próbálkoztak a gyermekvállalással, addig a szeretőnek sikerült teherbe esnie. A pár 2019-ben házasodott össze, és Kis Bernadettnek már ezt megelőzően volt egy méhen kívüli terhessége, ami igen megviselte mindkettőjüket. Végül öt év próbálkozás után vágtak bele a lombikprogramba, de az első kísérlet nem járt sikerrel. Erről a feleség így beszélt korábban:

„az első sikertelen lombik után kellett idő a gyászra. Nemcsak nekem, Ádámnak is nehéz volt ez az időszak. Tudtuk, hogy nem adjuk fel, és újra megpróbálkozunk, de a járvány ­miatt várnunk kellett, amit nem is bánok, hiszen lelkileg és fizikailag is felkészülhettünk arra, ami ránk vár.”

Sajnos azonban egyelőre a további kísérletek is sikertelenek maradtak, miközben – mint később kiderült – Solti Ádámnak 2020 augusztusában megszületett a kisfia a szeretőjétől. Kis Bernadett mindezek ellenére megbocsátott a férjének és adott neki egy második esélyt – erről többek között a következőket mondta a vasárnapi interjúban:

„megbocsátottam Ádámnak, mindenki követhet el hibákat az életben, de a férjem rászolgált arra, hogy kapjon tőlem egy második esélyt. Új fejezetet nyitottunk az életünkben.”

Hírességek, gyermekek

Fábry Sándor először beszélt eltitkolt, már tizenéves gyermekeiről

Kis Grófóéknál botrány van: egy nő azt mondja, gyereket szült a mulatós zene sztárjának

A tragédia sem állította meg: Mariah Carey exe az ötödik nőtől nyolcadik gyermekét várja

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)

 

(Kiemelt kép: dfp.hu)