Solti Ádám felesége mindent elmondott: Felvettem a kapcsolatot Ádám volt szeretőjével

Solti Ádám felesége, Solti Bernadett a saját kezébe vette a dolgokat.

2023. december 14., 08:42

Szerző:

Igen nehéz helyzetbe került Solti Ádám és Bernadett, amikor kiderült, hogy a Barátok köztből is ismert színésznek viszonya volt egy rajongójával, aki teherbe esett tőle. Solti Bernadett megbocsátott a férjének, akiről úgy hírlik (vagy legalábbis hírlett), hogy a szeretőjétől született fia életében egyáltalán nem kíván részt venni. Idén nyáron megszületett a házaspár első közös gyermeke, Benedikt.

Most a Story magazinnak nyilatkozott Solti Bernadett, a következő bejelentéssel férje első, a szeretőtől született gyermekével kapcsolatban:

„szeretnénk, ha a kisfiú részese lenne az életünknek. Ezért vettem fel nemrégiben a kapcsolatot Ádám volt szeretőjével.”

Solti Bernadett azt is elmondta, mit írt meg a hölgynek:

„megírtam a volt szeretőnek, hogy szeretném rendezni a kettőnk közötti helyzetet. Azt is, hogy nem leszünk barátnők, de van bennük pár közös dolog. Elsősorban az, hogy mindketten édesanyák vagyunk, a fiaink pedig testvérek”

Solti Bernadett hozzáteszi, hogy most, hogy már ő is anyuka, sok mindent máshogy lát, mint korábban. Úgy érzi, a fia kedvéért is törekednie kell arra, hogy a kisfiú jóban lehessen a féltestvérével. Tudja, hogy ezt a helyzetet nem lesz egyszerű megoldani, egyik napról a másikra pedig nem is lehet, de...:

„valahol el kell kezdeni, főleg a gyerekek miatt. Ők mindig testvérek lesznek, és szívből szeretném, hogy jó testvérek legyenek.”

Mindez a Story legfrissebb számában olvasható, aminek a borítója az alábbi.

Solti Ádám egyébként az elmúlt hetekben az Árulók című realityben volt látható az RTL-en.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Árulók)