A februárban elhunyt Siklósi Örs családtagjai és barátai is szerepelnek majd az AWS új klipjében

Az AWS frontemberét 29 évesen a leukémia vitte el, az új dalt még ő énekelte fel.

2021. augusztus 19., 15:16

Szerző:

Februárban, 29 évesen hunyt el Siklósi Örs, az AWS együttes frontembere, miután tavaly nyáron leukémiát diagnosztizáltak nála. A 2018-as Eurovízióra kijutott zenekar most új dallal fog jelentkezni, amit még Siklósi énekelt fel, írja az Index a zenekar alábbi Facebook-posztjában közzétett közleményre hivatkozva.

„Három olyan új dal van, amit Örs egészében felénekelt, és ezek közül ez lesz az első, amit végre megoszthatunk veletek. A dal eredetileg Budakesziről szólt, arról, hogy Örs mennyire szerette szülővárosát, a helyet, ahol felnőtt, mennyire hiányzott neki és mennyire várta, hogy életének egy későbbi szakaszában egyszer visszatérhessen oda.
A forgatás több szempontból is egy újabb mérföldkő volt a gyászunkban. Most először fotóztak minket úgy, hogy négyen voltunk a képeken, most először zenéltünk úgy, hogy csak négyen játszottunk a kameráknak. A videó végén van egy jelenet, ahol Örs családja, legközelebbi barátai és mi énekeljük a refrént. A velük való találkozás és a közösen töltött idő, együtt énekelni Örsnek egyszerre volt pokolian nehéz, mégis óriási segítség számunkra.”

Az új dal és klip a jövő hét szerdán érkezik majd, a zenekart élőben szeptember 5-én lehet majd meghallgatni a Budapest Parkban.