Megint megbüntették Sebestyén Balázsékat: ezért fizethetnek most milliókat

Sebestyén Balázsék műsora megszegte a törvényt, kiderült a büntetés pontos összege is.

2023. szeptember 8., 07:35

Szerző:

A Médiatanács megbüntette a Rádió1-et Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon Jani reggeli műsora miatt, amelynek címe Balázsék.

„Az NMHH kommunikációs igazgatósága az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a Rádió 1 szolgáltatójára egy bejelentés nyomán indult eljárás eredményeképpen rótta ki a bírságot a testület, a Balázsék című műsor március 17-én reggel sugárzott adásában elhangzottak miatt. A vizsgálat megállapította, hogy a reggel 6 és 10 óra között sugárzott adás nem felelt meg a szolgáltató által meghatározott III. korhatár-kategóriának, annak nyelvezete alapján azt a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, IV. korhatár-kategóriába kellett volna sorolni – írták. Mivel a Rádió 1 hálózatosan működő, körzeti vételkörzetű szolgáltatás, így a reggeli műsorszámot harminc, hálózatba kapcsolódó rádió közvetítette”

– áll az MTI péntek reggeli közleményében. A szóban forgó adás alább hallgatható vissza. Az nem derül ki, hogy pontosan az adás melyik részletét kifogásolta a bejelentő és a hatóság, csak annyi, hogy a show-ban használt nyelvezet miatt a 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni az alábbi műsort. Az adás első fél órájának egyik csúcspontja mindenesetre fingós-szarós poénokat tartalmaz, és kérjük, hogy ne kattintson a play gombra, ha ön még nem múlt el 16 éves.

Ha önnek rémlenek még Sebestyén Balázs transzfób fejtegetései az év elejéről – azok nem a kifogásolt műsorban hangzottak el, hanem egy hónappal korábban. Tavaly Sebestyén Balázsék nem a rádióban, hanem a tévében okoztak botrányt, akkor egy kisfiút aláztak meg, amiért a Médiahatóság szintén elmarasztalta őket.

(Kiemelt kép: Rádió1)