Rácz Jenő elhagyott az utcán egymillió forintot: kiderült, mi lett a pénz sorsa – fotó

Rácz Jenő meghökkentő sztorit osztott meg, a főszerepben egy csaknem egymillió forintot és fontos iratokat tartalmazó táska.

2024. szeptember 26., 11:21

Szerző:

Rácz Jenő sztárséf egy meghökkentő sztorit osztott meg: meghökkentően pozitív sztorit. Jó tudni, hogy ilyen is van.

Rácz Jenő elvesztette a táskáját, egymillió forint volt benne

Rácz Jenő éppen búcsúzkodott a feleségétől, Rácz-Gyuricza Dórától, illetve kislányuktól, Kamillától, amikor kiment a fejéből egy meglehetősen fontos dolog. Az alábbi videóban a sztárséf elmeséli, hogyan tűnt el a táskája, amiben csaknem egymillió forint volt, plusz fontos iratok.

„Beültem az autóba, beindítottam, és amikor akartam elindulni, a Dóri utánam szólt, hogy a gyerek kiabál, hogy apa, apa, hogy meg akar ölelni. Kiugrottam az autóból, hogy megöleljem a Kamit, és ahogy kiugrottam, a táskámat az autó tetejére tettem. És képzeljétek el, hogy én hülye, amikor már annyira fáradt az ember, hogy gondolkozni sem tud, otthagytam a táskámat az autó tetején.  Beültem, mint aki jól végezte a dolgát, elindultam. A harmadik-negyedik kanyarban le is repülhetett a pénztárcám, tele volt iratokkal, pénzzel, kulccsal.”

– mesélte az alábbi videóban Rácz Jenő, amiben azt is említi, hogy egy hónapja nem volt szabadnapja, annyira sokat dolgozik. Az ember mindenesetre azt hinné, hogy a nagy értéket tartalmazó táskára ezek után keresztet lehet vetni, de a történet folytatódik.

Rácz Jenő bemutatta a becsületes megtalálókat

Rácz Jenő azzal folytatja, hogy jelentkezett két férfi azzal, hogy meglett az elveszett táska, és vissza is adták az egészet, benne az értékekkel. A séf a következőket írja:

„A képen látható srácok voltak, akik megtalálták az elhagyott táskámat, amiben közel 1m Ft volt... Ők a pénz helyett a becsületet választották és hiánytalanul kaptam vissza a táskámat! Nagy dolog a mai világban, minden tiszteletem az övék! Meghívtam őket a Rumourba egy vacsorára a hálám jeléül! Bravo srácok!”

Rácz Jenő egy közös képet is posztolt a becsületes megtalálókkal, akiknek jó étvágyat kívánunk a Michelin-csillagos étteremben rájuk váró vacsorához.

Rácz Jenő kollégájának, A Konyhafőnökből szintén ismert Fördős Zének volt egy vicces kommentje a képen látható két férfihoz:

„Ejj srácok, egy ajándékvacsoránál sokkal többet is ki lehetett volna csikarni Jenőből...  Legközelebb ha ilyen van, szóljatok!”

(Kiemelt kép: Rácz Jenő Instagramja)