Pély Barna elárulta: így választották ki, hogy mi legyen születendő kislányuk neve
Pély Barna karácsonykor jelentette be, hogy 49 évesen apa lesz, és azt is, hogy mi lesz a gyermek neve. Most további részleteket árult el.
Szenteste publikálta Pély Barna az alábbi posztot.
„Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk Évivel mindenkinek! 2025 különleges év lesz az életünkben, hiszen április elején érkezik a kislányunk, Abigél”
– írta a United együttesből és a Megasztár című tehetségkutatóból egyaránt ismert zenész a következő kollázshoz.
Pély Barna egyébként 2013-tól 2018-ig Galambos Dorinával élt házasságban, de elváltak. A zenész 2019-ben jött össze menedzserével, a fenti képen is látható Évivel, akivel 2022-ben kötöttek házasságot.
Pély Barna a keresztnév kiválasztásáról
Pély Barna most a Bors című lapnak beszélt arról, hogy 49 évesen édesapa lesz. A leendő apuka a következőképpen meséli el, hogyan tudta meg, hogy felesége várandós:
„Arra emlékszem, hogy feküdtem az ágyban, valamit néztem a tévében és egyszer csak hallottam, ahogy Évi kuncog a folyosó irányából. Egyből tudtam, hogy ez csakis egy pozitív teszt «hangja» lehet.”
A névválasztásról a következőket mondta, elárulva, hogy Szabó Magda népszerű ifjúsági regényének semmi köze ahhoz, hogy az Abigél név mellett döntöttek:
„Fiúnevekből több is volt a fejünkben, de a lánynevünkben a terhesség kezdetétől fogva egyetértettünk. Amikor megnéztük a név jelentését, akkor végképp biztos voltam benne, hogy ez a kedvenc lánynevem, mert Abigél «az apa öröme»...”
Pély Barna betölti az ötvenet
2025 novemberében Pély Barna betölti az ötvenet, és erre a nagy évfordulóra egy országjáró turnéval készül. A következőket meséli az interjúban a koráról:
„Amikor negyvenéves voltam, beszélgettem Tihanyban egy nagyon kedves emberrel egy koncertem után. És azt mondta, hogy még nem tudok eleget. Azt mondta, hogy egy férfinak ötvennél kezdődik a nagy utazás, mert akkor mondható el, hogy túl van egy csomó mindenen és magabiztosabban áll bele az új dolgokba, amik jönnek az életben. Úgy tűnik, igaza lett.”
Lazán kapcsolódik, de szintén idén lesz 50 éves Marsi Anikó hírolvasó, Németh Kristóf színész, Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Csányi Sándor színész
(Kiemelt kép: Pély Barna Instagramja)