Marsi Anikó most árulta el: megdöbbentő, a férje milyen néven szólította a lánykéréskor

Marsi Anikó abból az alkalomból nyilatkozott, hogy egy évvel ezelőtt házasodtak össze férjével, Gyarmati Gáborral.

2023. november 2., 09:01

Szerző:

Marsi Anikó és férje immár több, mint egy éve házasok: az évforduló még szeptemberben volt, de a Tények műsorvezetője most nyilatkozott a hot! magazinnak az elmúlt egy (vagyis több) évről. Már a címlapon bevallják: mint minden pár, ők is szoktak néha veszekedni, de ettől még boldogan élnek együtt.

A most 48 éves médiaszemélyiség a következőképpen beszél arról, hogy első férjétől, Palik Lászlótól való válása után hogyan jöttek össze mostani férjével, Gyarmati Gáborral:

„közel az ötvenhez új életet kezdtünk mindketten. Nem tagadom, voltak benne kemény fordulatok is, de az soha nem volt kérdés, hogy szeretjük a másikat, és egymásnak lettünk teremtve.”

Marsi Anikó többek között azt is elmeséli az interjúban, hogy neki nem állt szándékában még egyszer férjhez menni, de végül beadta a derekát:

„először csak pedzegette a házasságot, erre én annyit mondtam: »Ne már!« Úgy gondoltam, minden szép és jó, eléldegélek én Gáborral papír nélkül is a világ vé­géig. A második »nőkérés« pedig elég viccesre sikerült, mert így hangzott el: »Palik Lászlóné Marsi Anikó! Leszel a feleségem?« Ezen persze jót nevettünk mindketten. Az is bennem volt, hogy tizennyolc évig éltem házasságban, és a válás után jó lenne kikeveredni a búbánatból, mert azért ez a folyamat nem volt könnyű. Majd következő alkalommal azt mondta: értsem meg, hogy én vagyok az első nő, akit tényleg feleségül szeretne venni. És én ezt elhittem neki; jól­esett azt érezni, hogy valóban én vagyok az ő másik fele.”

Így aztán mégiscsak lett lakodalom – még ha fapados is. Erről Marsi Anikó tavaly szeptemberben a következőképpen mesélt a Mokkában.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)