Nagy Feró minden nap többször iszik: elmondta, hány pálinkát dob be egy nap

Nagy Feró az Adom a napom című műsorban Geszti Péternek vallott.

2023. november 15., 07:45

Szerző:

Nagy Feró nemcsak az ivóvizet tölti napfényenergiával, hanem a pálinka gyógyító erejében is hisz. Ez a VIASAT3 Adom a napom című műsorának legutóbbi adásából derült ki, ahol a vendég Nagy Feró volt. A műsorvezető, Geszti Péter egyébként azt írja az Instagramon, hogy megpróbálták lebeszélni, hogy a nemzet egykori csótányát lássa vendégül, de ő kitartott.

„Amikor elmeséltem a barátaimnak, hogy kiket látok vendégül az Adom a napom 2. évadában, kik lesznek azok az ismert emberek, akik adják a napjukat, egy névnél mindenki meglepődött. Ugyanannál a névnél. Úgy gondolták ugyanis, hogy ő nem az én világom, és nem is nagyon van mit megbeszélnem vele. Mondtam, hogy tévednek. Engem ugyanis nem csak az érdekelt, hogy hogyan telik egy napja az őrbottyáni rockernek, a baboskendős nagypapának, de abban is hiszek, hogy ez az ország jobb és boldogabb hely lesz, ha világok találkoznak, ha leülünk egymással szemben két fotelbe, és azt keressük, ami összeköt minket”

– írja Geszti Péter az alábbi posztban.

Így aztán a beszélgetés megvalósult, és ha nem valósult meg, talán sosem tudjuk meg, hogy Nagy Feró mennyit pálinkázik egy nap.

„A pálinka egy rendkívül egészséges gyógyszer. Reggel igyál meg egyet, akkor ebéd előtt még egyet, este meg nyugodtan kettőt is. Le kell hajtani, ne gondolkozzál sokat rajta. A páleszivás az nem azt jelenti, hogy reggel lehajtok egy üveggel. Egy stampót iszol, ez még a 2 centet is alig üti meg. Egy nagyon kis pálinka az felfrissíti benned a vérkeringést meg ilyesmit. Utána jöhet egy kávé, és kész, ennyi. Reggelire nekem ennyi elég is”

– magyarázta Nagy Feró a műsorban, amire Geszti Péter figyelmeztette a nézőket, hogy szerinte azért mégse fogyasszanak állandóan szeszes italt.

(Kiemelt kép: Geszti Péter Instagramja)