Nagy Feró meghökkentő vallomása: Szerintem én a másodvonalhoz tartoztam

Meghökkentő, mivel kapcsolatban mondja azt Nagy Feró, hogy fiatalkorában nem volt elég jó.

2023. október 25., 08:01

Szerző:

Nagy Feró volt dr. Karizs Tamás vendége a Dr. Milesz NEWS 24 Folyóirat című YouTube-csatornán abból az apropóból, hogy 45 éves lett a Beatrice együttes. A rocker azt mondja, hogy sok búbánat volt ebben a 45 évben, de ő csak a jóra szeret emlékezni. Azért azt hozzáteszi, hogy

„nagyon sok ellendrukker volt, sőt, a rendszer volt a legnagyobb ellendrukkerünk – azóta ők már háttérbe szorultak.”

Nagy Feró arról is beszél az interjúban, hogy annak idején felmerült, hogy futballista legyen, de végül nem ezt a pályát választotta:

„ezelőtt ötven évvel kifejezetten jól ment a foci, mivel majdnem bekerültem a Fradi ifibe, de kiderült, hogy egy héten ötször van edzés, és akkoriban még gimnáziumba jártam. Tehát belegondoltam: ha iskola után még elmegyek edzésre, aztán holtfáradtan befekszem az ágyba, akkor mikor fogok csajozni?”

Amint azt a Blikk is kiszúrta, Nagy Feró hozzáteszi még a következőket:

„szerintem nem voltam elég tehetséges. Jól fociztam, de már a grundon is volt két srác, akik sokkal jobbak volt nálam, és szerintem akkor érdemes ezen gondolkodni, ha vagytok tízen a grundon, de te vagy a legjobb és mindenki a csapatodban akar lenni. Ám az én esetemben ez nem így volt. Szerintem én a másodvonalhoz tartoztam. Ha valaki ezt nem tudja magáról, akkor hibázik. Persze, úgy voltam vele, hogy majd elmegyek a Fradiba, ahol megtanulok mindent, de aztán rájöttem, hogy nekem erre nincs időm.”

Itt lehet megnézni a teljes videót, amelyben Nagy Feró egy „Hungarian legends”, azaz magyar legendák feliratú felsőt visel.

(Kiemelt kép: YouTube/Dr. Milesz NEWS 24 Folyóirat)