Hoppá: szintet léphet Molnár Andrea és Szente Vajk kapcsolata, a táncosnő a gyerekvállalásról beszélt

Molnár Andrea és Szente Vajk hónapok óta egy párt alkotnak.

2023. január 4., 12:17

Szerző:

A gyerekvállalásról beszélt Molnár Andrea! A táncosnő és Szente Vajk kapcsolatáról először tavaly májusban derült fény, de novemberben a Dancing with the Stars döntőjére is együtt érkeztek. Idén a színész is beült a zsűribe Ördög Nóra, Bereczki Zoltán és Juronics Tamás mellé.

„"Bevallom, későn érő típus vagyok. Ha nem pottyan az ölembe, addig húznám, ameddig lehet. Nagyon jól érzem magam a jelenlegi életemben. Kislányként úgy gondoltam, hogy négy gyerekem lesz. Tudom, hogy jó anyuka lennék, a keresztlányomat rendszeresen rám bízzák”

- mondta a HOT! Magazinnak Molnár Andrea, amit a Bors szúrt ki. 

Molnár Andrea és a férje házassága tavaly tavasszal ért véget 5 év után. A táncosnő nem sokkal később találta meg a boldogságot Szente Vajk oldalán, akivel védik a nyilvánosság elől a kapcsolatukat, még közös fotót sem osztottak meg a közösségi médiában.

(Kiemelt kép: Molnár Andrea Instagramja)