Mégsem házasodik össze Hajdú Péter és szerelme

Hajdú Péter és Láng Eszter 2023-ban már biztosan nem kel egybe.

2023. április 27., 10:26

Szerző:

Hajdú Péter és legkisebb gyermekének anyja, Láng Eszter egy évvel ezelőtt azt nyilatkozták, hogy még 2022-ben össze akarnak házasodni. Ez aztán mégsem jött össze, úgyhogy az ember azt gondolhatná, hogy 2023-ra csúszott a dolog. Most már biztos azonban, hogy nem ez a helyzet, derül ki a Story magazin ma megjelent számának címlapsztorijából.

A pár egyszerűen túl elfoglalt ahhoz, hogy a kisbaba nevelése-gondozása mellett lakodalomszervezéssel is tudjanak foglalkozni.

„Egyszer biztos eljön a nagy nap, de még csak beszélgetni sincs időnk Petivel az esküvőről. Szerencsére egyikünket sem bántja a dolog, mert nem az van, hogy nem akarjuk, hanem mindketten látjuk, hogy egyszerűen most nincs erre energiánk”

– vallja be Láng Eszter a lapnak.

„Még soha nem volt ennyire nehéz, hogy kettesben legyünk Petivel. Viszont, ha sikerül, felértékelődik az a pici együtt töltött idő”

– tudjuk meg az intim részleteket a két médiaszemélyiség házasságáról. Sőt, az is kiderül, hogy ha segítséget vesznek igénybe, akkor esetleg egy estét vagy hétvégét kettesben tudnak tölteni:

„amikor azt érezzük, a munka oldalára billent a mérleg, akkor a nagyszülők, vagy Tündi, a bébiszitterünk segítségével lopunk magunknak egy-egy estét vagy egy kétnapos utazást.”

Hajdú Péter a héten egyébként a Szerencsekerék című vetélkedő vendége volt a TV2-n.

(Kiemelt kép: Hajdú Péter Instagramja)