Máté Kriszta vallomása arról, hogy miért tűntek el Bárdos Andrással a képernyőről: Elég volt belőlünk, és nekünk is belőlük

Máté Kriszta elárulta a döntésük okát.

2024. április 12., 11:41

Szerző:

Máté Kriszta és a férje, Bárdos András annak idején szinte egyszerre hagyták el a képernyőt. A Tények egykori híradósa most őszintén vallott arról, mi állt a döntésük mögött. A házaspár néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy felhagynak a tévézéssel, és most a részletek is kiderültek.

Máté Kriszta a FutureTalks Krizsó Szilviával című YouTube-műsorban szólalt meg, amit a Blikk szúrt ki.

„Elég volt belőlünk, és nekünk is belőlük. Tudtuk, hogy vége lesz a tévézésnek, előtte már hetekkel ment a vitatkozás, hogy mikor szálljunk ki. András mindennap úgy ment be, hogy ma hátha megoldjuk ezt a dolgot”

– mesélte Máté Kriszta.

 Az egykori híradós azt is elárulta, hogy megváltozott az életformájuk, amikor gyerekeik lettek, valamint ezzel az járt, hogy a munkával való hozzáállásuk is más lett. Fontos volt Máté Krisztának, hogy ő vigye a lányát edzésre, és neki mondja el, mi történt vele aznap.
„Úgy szoktam mondani, hogy amikor abbahagytuk a napi bohóckodást a tévében, hazamentem, és megkérdezte András tőlem, hogy most mit fogsz csinálni, és egyszerűen nem tudtam rá válaszolni. Vártam, hogy rátaláljak én is valami másra, amit szeretnék csinálni, de nem jött” 
– mesélte Máté Kriszta, aki azonban ezután kapott felkérést az akkor induló RTL II vezetőségétől, ahol szerkesztői pozíciót ajánlottak neki.
„Úgy voltam vele, hogy én már túl vagyok a tévézésen. Ekkor azt mondta András: »Vedd tudomásul, hogy egy hülye tévés vagy, és csináld, ha nem találtál ki helyette semmi mást!«” 
– mondta a Tények egykori híradósa, akiről tudni lehet, hogy jelenleg a Cápák között című műsor producereként dolgozik. A beszélgetés során azt is elmondta, hogy szeretné javítani a hazai üzleti kultúrát.

(Kiemelt kép: Youtube, Klubrádió, Szavakon túl)