Marsi Anikó és Palik László kisebbik fia meglepő nyilatkozatot tett szülei válásáról

Marsi Anikó és Palik László fia, Vince elmondta, számított-e szülei válására.

2022. január 5., 10:40

Szerző:

Tavaly derült ki, hogy 16 év után véget ért Marsi Anikó és Palik László házassága. Mindkét tévés személyiség új kapcsolatot kezdett már azóta, sőt, Marsi Anikó közös címlapot is vállalt már új párjával, Gyarmati Gáborral, aki korábban Szulák Andreával élt.

A műsorvezetőnő most megint a Hot magazin címlapján szerepel, de ezúttal nem új szerelmével, hanem kisebbik fiával, Palik Vincével.

Palik Vince már korábban is szerepelt a médiában, kattintson ide korábbi cikkünkért, amelyben Marsi Anikó új párjával és kisfiával készül a Halloweenre! A két tévés személyiség 13 éves fia most többek között a következőket mondta arról, hogy szülei szétváltak:

„nem voltam teljesen meglepve, de igazán jelei sem voltak. Most is hol apával, hol anyával élünk. Az elmúlt időszakban ez már sokszor előfordult, hiszen többször is két országban éltek. Még talán több programunk is van így a hétvégén, mint amikor az egész család együtt volt. Érdekes, az sem zavar, hogy apu szigorúbb. Viszont soha nem kényszerített minket semmire: inkább megpróbált meggyőzni a bátyámmal együtt.”

Vince bátyja, Vilmos évek óta nem szerepel a nyilvánosság előtt, így ő ezúttal nyilatkozott és a fotózást sem vállalta, de a kisebbik Palik fiú megerősíti továbbá a lapban, hogy jól kijön édesanyja új párjával is.

(A fent kiemelt kép 2019-ben készült, fotó: dfp.hu)