Tóth Gabi felindultan beszólt Majkának zsűrizés közben, megint trágár vita lett belőle

Majka elmondta a véleményét, Tóth Gabi erre beszólt és elsírta magát.

2021. szeptember 27., 07:39

Szerző:

Ahhoz a fázisához érkezett a Sztárban sztár leszek! című műsor, ahol a zsűri tagjai kiválasztják az eddig kiemelt versenyzők közül, hogy kiket szeretnének a csapatukba az élő adásokhoz. A tegnapi adásban éppen Tóth Gabin volt a sor, hogy válasszon, amikor az alábbi jelenet zajlott le azok után, hogy a 32 éves énekesnő egy szimpatikus, de Ed Sheeran-imitátortól megtagadta a továbbjutást.

„Mondjuk ki b*g, hogy nem erre kíváncsiak az emberek. Az emberek nagy része mulatni akar, röhögni akar”

– indokolja Tóth Gabi a döntését, és itt hangzik el az első kisípolandó szó. Az énekesnő szerint a versenyző túl spirituális volt és nem lehetett volna vele mit kezdeni ebben a műsorban, de miközben ezt fejtegeti, a zsűri egy másik tagja, Majka a fejét rázza.

Tóth Gabi erre kérdőre vonja Majkát, aki elmondja, hogy szerinte nagyon is lehetett volna a helye az adott indulónak a versenyben, amin Tóth Gabi kiborul, mondván, hogy most már késő, meghozta a döntést, egyáltalán nem segít, ha Majka ezt most mondja, csak még rosszabbul érzi magát tőle.

„De mit vársz, hogy ne mondjam, b*g?”

– kérdezi erre Majka, amire Tóth Gabi rávágja, hogy igen, azt. Erre azt szalad ki a rapper-műsorvezető száján, hogy:

„hogy a p*ába? Ez egy kib*tt tévéműsor!”

Majka emellett azon is felháborodik, hogy szerinte Tóth Gabi nem is engedi, hogy végigmondja a véleményét, hanem ehelyett ő mondja el, hogy szerinte Majka mit gondol. A teljes jelenet alább tekinthető meg.

Nem ez az első eset egyébként, hogy Majka és Tóth Gabi vitába keveredik egymással ebben a műsorban. Az idei első ilyen veszekedés éppen a pápa budapesti miséjét megelőző este került adásba, kattintson ide a cikkért, amelyben erről részletesebben írtunk!

(Kiemelt kép: TV2/Sztárban sztár leszek)