Majka elárulta, egyeztetnie kell-e politizáló dalait a Fidesszel

Majka szerepel Hajdú Péter visszatérő műsorában, itt az első előzetes: a Fideszről is van benne szó.

2023. szeptember 26., 07:52

Szerző:

Hajdú Péter a Frizbi című talkshow után most az Összezárva című, realitynek álcázott talkshow-t is visszahozza, az első vendég Majka lesz, megérkezett az első beharangozó.

Ebből kiderül, hogy a rapper-műsorvezető újra fog beszélni viszállyá fajult kapcsolatáról Curtisszel.

„Szerintem a végső elkeseredésemről volt szó, mert óriási szerelem volt közöttünk”

– emlékszik vissza Majka arra, amikor először nyilvánosan beszélt Curtis drogproblémáiról, ezzel tönkretéve a barátságukat.

Szóba kerül a rapper tavalyi szerzeménye is, az Azt beszélik a városban. Ez a Fidesszel szemben kritikus dalként lett elkönyvelve annak ellenére, hogy a dalszöveg végkövetkeztetése az, hogy akármilyen problémás is a kormánypárt, a többi politikus sem jobb: „mindegy, hogy jobbra vagy balra húzod be az X-et, mert semmik nem vagyunk, csak a színházukban díszlet.

Mindenesetre Hajdú Péternél most arról volt szó, hogy vajon a Fidesszel egyeztetnie kellett-e, hogy a Szájer Józsefet és a további botrányokat ugyan felemlegető, de azokat végső soron elbagatellizáló dalszöveg megjelenhessen. Hajdú Péter is azt említi, hogy ha diktatúra lenne most Magyarországon, akkor ezt a dalt ki se lehetne adni. Erre mondja a rapper felháborodottan:

„az ismeretségi körömben is vannak egy páran, akik megkérdezték, hogy én megkérdeztem-e előtte, hogy ezt ki lehet-e adni!”

Majka ezután azt mondja, hogy a dallal kapcsolatban „soha” nem egyeztetett a kormánnyal. Alább lehet megtekinteni a beharangozót, a teljes műsor majd péntek este érkezik a Frizbi YouTube-csatornájára.

Ja, a műsor címe egyébként már nem Összezárva, hanem Beköltözve Hajdú Péterhez.

(Kiemelt kép: 168.hu/Merész Márton)