Nem számított a kirúgására Lakatos Márk: Azt mondták az öltözőben, hogy akkor köszönjük szépen, ennyi volt

Lakatos Márk elmondta, mit érzett, amikor megtudta, hogy kirúgták. 

2022. december 5., 14:18

Szerző:

Mint megírtuk, november végén kiderült, hogy Lakatos Márk távozik az RTL Reggeli című műsorából. Most a stylist őszintén elmesélte, hogyan tudta meg, hogy nem tartanak igényt többé a munkájára. A csatorna a döntést azzal indokolta, hogy a műsor folyamatosan frissül és változik.

Lakatos Márk a Blikknek elmondta, felvolt arra készülve, hogy valakinek távoznia kell, ugyanis nemrég két új arc is érkezett, de nem gondolta, hogy ő lesz az. A stylist úgy gondolta, hogy ő az egyik legjobb. A műsorvezető éppen az egyik újonccal, Tihanyi Péterrel dolgozott együtt, amikor közölték vele a hírt.

„Derült égből villámcsapás volt az, amikor a műsor végén azt mondták az öltözőben, hogy »akkor köszönjük szépen, ennyi volt«”

- vallotta be Lakatos Márk, a Blikknek, amit a Szeretlek Magyarország szúrt ki. 

A stylist hozzátette, hogy a döntéssel kapcsolatban nincs benne tüske, de úgy gondolja, hogy 4 és fél év közös munka után a helyzetet lehetett volna másképp kezelni. 

(Kiemelt kép: Lakatos Márk Instagramja)