Lakatos Márk üzent a meleg fideszes politikusoknak

A stylist-műsorvezető a 168 interjújában Márki-Zay Péternek a melegekkel kapcsolatos nyilatkozatára is reagál.

2021. október 12., 15:27

Szerző:

Október 11. a nemzetközi comingout-nap, és ebből az alkalomból az Instagramon meglepő posztot tett közzé Lakatos Márk. A stylist-műsorvezető üzenete elsősorban azért rendhagyó, mert kifejezetten politikai pártoknak üzen benne.

„Ma van a comingout, avagy az előbújás napja. Én most a sötétben bujkáló, sunyin álszenteskedő, másokat megnyomorító FIDESZ-KDNP politikus Titkos Ilonkákhoz fordulok: ne a saját nyomorult, hazug életeteket verjétek le ostoba és gonosz törvényekkel a hozzátok hasonló melegeken. Inkább vegyetek nagylevegőt és vállaljátok fel magatokat”

– írja Lakatos Márk a posztban. Az alábbi interjúban ezt a gondolatot fejti ki részletesebben, és közben többek között véleményt mond Márki-Zay Péternek a meleg politikusokkal kapcsolatos nyilatkozatairól is. Lakatos Márkot az Instagramon itt, a TikTokon pedig itt lehet követni, valamint október 13-án új sorozata is indul Konyhanyelv címmel az Index.hu-n.

Miért tartod olyan fontosnak az előbújás napját, hogy külön posztban emlékeztél meg róla?

A comingoutot megelőző élet egy belső pokol, ami arról szól, hogy találsz magadban egy részt, amelyről azt érzed, hogy titkolni és szégyellni kell. Azért fontos erről beszélni, mert minél több embernek könnyítjük meg, hogy eljusson addig a pontig, amíg ezt nyilvánossá, publikussá, megoszthatóvá tudja tenni, annál több embernek segíthetünk. Minden olyan rendelkezés, törvény, közhangulat, uszítás, bármi más, ami abba az irányba hat, hogy embereknek minél több problémája, szorongása legyen ebből a történetből, az szerintem kifejezetten emberi gonoszság. Ezt azzal leplezni, hogy ez valakinek, ad absurdum a gyerekeknek az érdekében történik, az ráadásul cinizmus is.

Az idén nyáron elfogadott, úgynevezett pedofiltörvényre gondolsz?

Az a törvény csak leplezése egy teljesen más politikai érdeknek – tehát az duplán cinikus. Az emberekben igenis léteznek homofób érzelmek, és borzasztóan káros, ha ezeket erősítjük ahelyett, hogy enyhítenénk őket, illetve ahelyett, hogy arra tanítanánk az embereket, hogy ne féljenek, ne gyűlölködjenek, hanem empátiával viselkedjenek a többiek felé. Ennek nem csak a törvényi megnyilvánulása káros, ez minden esetben ártalmas.

Miért éppen a politikusokat szólítottad meg a comingout-nap alkalmából?

Az előbújás napján mindenki azzal foglalkozik – egyébként biztosan helyesen – hogy hogyan adjon bátorítást azoknak, akik még nem mertek comingoutolni. Olyan segítő szolgáltatásokat próbálnak nyújtani, amikkel arról biztosítják a bujkáló embereket, hogy nincsenek egyedül, nem kerülnek vákuumba vagy egy elszigetelt helyzetbe, ha felvállalják önmagukat. Ez is fontos, de én arra gondoltam, hogy nem biztatnék arra senkit, hogy ezt a lépést tegye meg.

Miért nem?

Szerintem erkölcsileg én senkit nem biztathatok arra, hogy egy ilyen, a homofóbia miatt sajnos nagyon veszélyes dolgot megtegyen. Senkit nem biztathatok arra, hogy vállalja fel annak a kockázatát, hogy őt az orientációjáért esetleg bántani vagy megalázni fogják. Ehelyett azt gondoltam, hogy a posztommal inkább azok felé fordulok, akik miatt egyáltalán szükség van egy ilyenre, hogy előbújás-nap, akik miatt félnie kell azoknak, akik egy bizonyos szexuális identitással születtek. Azokat céloztam meg, akik tehetnének arról, hogy ne legyen probléma az előbújás, hogy ne kelljen ettől félni. A Fideszt és a KDNP-t nevesítve szólítottam meg a rejtőzködő meleg politikusokat, mert ők azok, akik kormánykoalícióként a melegellenes törvényt hozták, és emellett kettős életet élnek – emiatt valószínűleg sok lelki sérülésük és problémájuk lehet. Szerintem borzasztó dolog úgy kettős életet élni és hazudni, hogy közben pont azoknak ártasz, akik ugyanolyanok mint te, ráadásul mindezt félelemből és politikai érdekből. Őket szólítom meg, hogy egy picit gondolják végig az életüket, hogy nem találnak-e valami olyan feloldást a problémájukra, ami nyugalomba hozza őket. De ha erre nem képesek, akkor legalább mások számára ne nehezítsék meg a saját identitásuk felvállalását.

Konkrét pártokat igen, konkrét személyeket viszont nem neveztél meg a posztban...

A mai magyar politikában ez most nagyon aktuális téma: Márki-Zay Péter is nyilatkozott erről, hogy vannak melegek a KDNP-Fidesz holdudvarában, még a magyar kormányban is, Orbán Viktor fiát is említette. Én viszont nem vagyok az úgynevezett outoltatás híve, én lennék a legutolsó, aki bárkiről az akarata ellenére nyilvánosságra hozza, hogy meleg-e vagy nem. Ez ugyanis az embernek a legbelsőbb magánügye. Ahogy azt gondolom, hogy senki ne pofázzon bele a másik szexuális életébe, ugyanígy azt is gondolom, hogy abba se szólhat bele senki kívülről, hogy az ember a szexualitásával kiáll-e a nyilvánosság elé. Mivel magánügy a szexualitás, az is magánügy, hogy valaki beszél-e róla vagy sem.

Neked van olyan meleg ismerősöd, aki a Fideszre szavaz?

Nem tudom, mert nem szoktam megkérdezni az ismerőseimet, hogy kire szavaznak.

Akkor így kérdezem: szerinted vannak melegek a Fidesz szavazótáborában?

Ez a politikai oldal nagyon cinikusan és hazug módon használja fel a magyarországi melegeket a saját érdekeihez. 30 évvel ezelőtt Orbán Viktortól még hallottunk olyat, hogy ő a melegek jogaiért küzdött – az egy dolog, hogy akkor hogyan gondolkodhatott egy meleg a Fideszről. De aki most, 2021-ben az előbb említett törvény után meleg létére a Fideszre szavaz, abban én egy komoly mazochista vonást vélek felfedezni.

Ugyanígy kizárja egymást vajon a melegség és általában a jobboldali érzület?

Nem, a melegség és a jobboldaliság viszont teljesen összefér. Sőt, a melegség és a konzervativizmus is összefér. Erre egy jó példa Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor egyik nyilatkozata. Ő azt mondta, hogy a melegházasságot egy rendkívül konzervatív dolognak tartja egy olyan szubkultúrában, ahol meghatározó jelenség, hogy sokan gyakran váltogatják a partnereiket. Ilyen közegben a lehető legkonzervatívabb dolog, ha két azonos nemű ember felesküszik arra, hogy életük végéig hűségesek lesznek egymáshoz, és ugyanolyan erős kötelékben kívánnak a társadalomban együtt élni, mint a heteroszexuálisok.