Kulcsár Edina kórházba került az esküvője után

Kulcsár Edina nehéz időszakon megy keresztül.

2023. március 9., 08:47

Szerző:

Mint megírtuk, nemrég összeházasodott Kulcsár Edina és G.w.M. A titkos esküvő csupán fél óráig tartott, de a szépségkirálynő elmondása szerint nagyon meghittre és viccesre sikeredett. A boldogságukat azonban valami csúnyán beárnyékolta.

„Elmondhatatlan jó érzés, hogy Márk felesége lettem. Valami földöntúli öröm és nyugalom van bennem. (…) Ő a legnagyobb támaszom, és azt érzem, hogy ezek után tényleg semmi sem állhat közénk”

- mondta a Story magazinnak Kulcsár Edina, amit az nlc.hu szúrt ki.  

A szépségkirálynő most arról vallott, hogy a történtek miatt még kórházba is került, de szerencsére mindent rendben találtak:

„Megviselnek a történtek. Főleg a sok gonoszkodás, áskálódás körülöttem. Nemrég még kórházba is bevitt Márk, mert azt hittük, baj van, de szerencsére mindent rendben találtak. Valószínűleg a sok stressz volt a probléma forrása. (…) Sajnálatot érzek a gyarló és rosszindulatú emberek iránt. (…) Csak annyit szeretnék, hogy hagyjanak végre boldognak lenni”

- nyilatkozta Kulcsár Edina.

(Kiemelt kép: DFP - Schumy Csaba)