Váratlan fordulat: Kulcsár Edina és Csuti a szakítás ellenére is együtt laknak

Bonyolódik Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válása.

2022. január 19., 09:56

Szerző:

Az elmúlt napokban Kulcsár Edina válásától hangos a sajtó, szinte minden órában derülnek ki új információk a szakításukkal kapcsolatban. Már az is felkeltette a rajongók figyelmét, hogy pénteken bejelentették, egy év küzdés után elengedik egymást, de a gyerekeiket továbbra is együtt nevelik, illetve a vállalkozásaikat közösen igazgatják tovább. Hamar elkezdődtek a találgatások, ezt a hatalmas vagyont vajon hogyan osztják meg, kié lesz például a ház?

Csuti a Blikknek elárulta, hogy ő költözik majd ki a családi házból, de egyelőre még nem talált új otthont magának, így kénytelenek egy fedél alatt lakni.

„A gyerekek felügyelete közös, és minden velük kapcsolatos dolgot korrekten meg tudunk beszélni. Még otthon lakom, hiszen időbe telik, amíg találok egy megfelelő helyet. Nehéz ez, de próbálunk a lehető legkevesebbszer találkozni a házban, ha viszont egyszerre vagyunk otthon, félreteszünk minden sérelmet a gyerekek miatt. Hiába érzem magam megbántva és dühösnek, elsősorban édesapa vagyok, ami felülírja ezeket az érzelmeket. Mindketten a gyerekek érdekeit tartjuk szem előtt, ebben nincs kérdés"

– nyilatkozta az üzletember, aki azt is hozzátette, bár próbálja tartani magát, nehezen dolgozza fel az elmúlt napok eseményeit. Az amúgy is kellemetlen helyzetet megnehezíti, hogy nem sokkal a szakításuk bejelentése után Kulcsár Edina nyíltan felvállalta kapcsolatát a zenész G.w.M.-mel. Mint kiderült, Csutit ez hidegzuhanyként érte, főleg, mivel ő mutatta be egymásnak anno feleségét és barátját.

„Változó a hangulatom. Alapvetően egy motivációval teli ember vagyok, próbálok előre tekinteni, új célokat kitűzni. Könnyebb lenne nem csinálni semmit, de a munkában is felelőséggel tartozom a kollegáimért és ott vannak a gyerekeim, akiknek ebben a helyzetben is jó apjuknak kell lennem. Nem hagyhatom el magam. Igyekszem inspiráló emberekkel körül venni magam, az élet pedig megy tovább.”

Ha kíváncsi, ki is Kulcsár Edina új szerelme:

L.L. Junior talkshow-jában sok mindent elárult magáról G.w.M., aki egyébként a rapper unokaöccse

G.w.M. házassága is most ment tönkre, exe reagált Kulcsár Edinával való kapcsolatára

Csak a 8 általánost járta ki, de hihetetlen luxusban él

(Kiemelt kép: dfp.hu)