Válnak Kulcsár Edináék: Csuti egy fontos dolgot külön nyilatkozatban tisztázott

A Nyerő párosból is ismert Kulcsár Edina és Csuti egy éve küzdöttek a házasságukért, most feladták. Válnak.

2022. január 15., 10:08

Szerző:

A Nyerő páros legutóbbi évadát a nyáron forgatta az RTL Klub, és az ősszel adásba került műsorból kiderült, hogy súlyos válságban van Kulcsár Edina és Szabó András Csuti házassága. Az influenszerpárról kiderült, hogy volt olyan, hogy az egykori szépségkirálynő a két gyerekkel együtt elment otthonról éjszakára.

A két médiaszemélyiség gyermekei, Medox és Nina 3 és 1 évesek, a szülők jó ideje küzdöttek azért, hogy kapcsolatuk újra működőképes legyen, de most bejelentették, hogy feladják a küzdelmet.

„Egy évig küzdöttünk, de mivel mindkettőnknek más a szeretetnyelve, így elengedtük egymás kezét. Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Csuti is, hiszen mindent megtett, hogy rendbehozza a házasságunkat, ahogyan én is, de sajnos nem ment. Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra. Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől”

– ez áll Kulcsár Edinának az Instagramon publikált közleményében.

Helyenként szóról szóra ugyanezt írja Csuti is a saját Instagramján ugyanazzal a fekete-fehér fotóval:

Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Edina is, és mindketten meg is tettünk mindent, hogy rendbehozzuk a házasságunkat, de sajnos nem ment, vége! Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra. Edinával továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől.

Bár mindketten arra kérik a sajtót, hogy legyenek tekintettel a helyzetre, és posztjaikban írják, hogy nem kívánnak nyilatkozni, azért a Blikk csak megcsörgette Csutit, aki felvette a telefont, és tisztázta: nem egy harmadik fél miatt válnak el, hanem egyszerűen azért, mert nem működött már a kapcsolatuk.

Az elmúlt egy héten rengeteg hír érkezett egy másik, szintén realitykből ismert házaspár válásáról: Horváth Grétát elhagyta a férje, Meggyes Dávid, de náluk igenis volt harmadik fél a képben.

(Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub/Nyerő páros)