Körtvélyessy Zsolt elárulta, hogyan jött össze öccse özvegyével, Marcsival

Körtvélyessy Zsolt újra szerelmes.

2023. október 5., 09:32

Szerző:

Mint megírtuk, öccse özvegyével alkot egy párt Körtvélyessy Zsolt. Marcsival ugyanazon mentek keresztül, hiszen mindketten elvesztették a házastársukat, így jól megértik egymást. A színész először azt gondolta, hogy a felesége halála után már nem lesz más nő az életében.

„Bevallom, Juditkám halála után majdnem biztos voltam benne, hogy nem lesz más nő az életemben. És ez valószínűleg így is lett volna, Marcsival ugyanis eleinte nem azért találkoztunk, mert új kapcsolatot kerestünk. Értettük, mi zajlik a lelkünkben, hiszen ahogy én, úgy ő is negyvenöt év házasság után veszítette el a házastársát.  És közben ott voltak a lányaink, Kinga és Vivien szinte egykorúak, értük is egy emberként aggódtunk. Ebben az érzésben lettünk mi nagyon erős támaszai egymásnak, és ahogy teltek a hónapok, egyre inkább Marcsi közelében éreztem magamat a legjobban. Így alakult át az érzés észrevétlenül bennem egy késői, de nagyszerű szerelemmé”

– mesélte Körtvélyessy Zsolt a Best magazinnak.

A színész elárulta, hogy ő volt az, aki megtette az első lépéseket az új párja irányába:

„Én kezdeményeztem, és bevallom, negyvenöt év házasság után meglehetősen gyakorlatlan, szinte gyermeki módon tettem meg az első lépéseket. Ma már jót mosolygunk rajta, ahogy az egyik közös ebédnél esetlenül megfogtam Marcsi kezét. Jó érzés volt, hogy hagyta, de még így is hetek teltek el, mire elcsattant az első csók. Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy az én koromban még lett egy gondoskodó társam”

– magyarázta a színész.

Körtvélyessy Kinga elárulta, hogy habár hiányzik neki az édesanyja, de szeretné, hogy az apukája boldog legyen.

(Kiemelt kép: DFP - Schumy Csaba)