Hajdú Péter kiakadt a repülőgépen: videó

Hajdú Péter teljesen felháborodott azon, ami a Ryanair járatán történt.

2023. július 5., 09:23

Szerző:

Hajdú Péter friss Instasztorijából kiderül, hogy a műsorvezetőnek elég egy másfél órás késés ahhoz, hogy megfogadja, hogy soha többet nem repül többé az adott légitársasággal. Sokunkkal előfordult már, hogy egy-két óránál akár többet is kellett várakozni egy repülőre a menetrend szerinti járatinduláshoz képest (Majkáéknak 12 órát kellett!), de Hajdú Péteréknek a gépben ülve kellett várakozniuk, semmi tájékoztatást nem kaptak, és ugyan nem a légitársaság hibája, de velük van másfél éves kisfiuk is, aki nyilván jóval nehezebben tűri a rostokolást.

A 48 éves műsorvezető-producer a következőket mondja felháborodottan a „döbbenet” felirattal megcímkézett felvételen, amit a gépben ülve csinált, és amin nagyrészt csak a hangja hallható, illetve az előtte levő ülés háttámlája látható:

„ennek a Ryanair-járatnak 5 óra 40 perckor kellett volna felszállnia. Most 7 óra 5 perc van, és a személyzet nem tudja, hogy mikor kapunk felszállási engedélyt. Az okát sem tudják annak, miért nem szálltunk már fel. Mi az 5 óra 40-es járatra vettünk jegyet egy másfél éves kisbabával, mert azt számoltuk ki, hogy akkor 9-kor már nem leszünk a levegőben. Ehhez képest másfél órás késésnél nem tudják megmondani, hogy hány órát fog késni a járat. Soha a büdös életben nem utazom Ryanairrel, soha!”

A szóban forgó kisbabának egyébként a múlt hónapban volt a keresztelője, valamint a család az anyuka, Láng Eszter névnapját is megünnepelte.

(Kiemelt kép: Hajdú Péter Instagramja)

Tegnap 15:23

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.