Hajdú Péter a gyermekkori traumájáról vallott: Összevissza vert, de annyira, hogy bepisiltem

Hajdú Péter gyerekkori titkot árult el. 

2022. december 5., 07:21

Szerző:

Mint megírtuk, néhány héttel ezelőtt Bereczki Zoltán volt az, aki őszintén vallott arról, hogy élete során volt néhány bántalmazó tanárral dolga. Most Hajdú Péter volt az, aki lerántotta a leplet a gyermekkori traumájáról: az egyik tanára a wc-ben verte össze. A bocsánatkérést a mai napig várja. 

Az eset még hosszú évekkel ezelőtt egy balatonlellei úttörőtáborban történt. A legsokkolóbb az egészben, hogy a pedagógus a mai napig egy általános iskolában tanít, valamint a városától még egy komoly elismerést is kapott a gyerekekért végzett munkájáért. 

„Egy nyári táborban történt, ahol akkor voltam először és utoljára. Focifanatikus voltam, és jól is fociztam. Az egyik testnevelő tanárunk, aki a mi iskolánkban tanított, de nem engem, volt a bíró az egyik mérkőzésen. Ellenünk fújt, ami miatt persze, gyerekek lévén, elkezdtünk neki beszólogatni, hogy hülye bíró és hasonlók”

- mondta Hajdú Péter a Partizán Pop című műsorban, amit a Blikk szúrt ki. 

„Kilenc-tíz éves lehettem és persze, nekem volt a legnagyobb szám, engem érintett a legérzékenyebben, hogy elveszítettük a döntőt. Aztán ahogy mentünk be, ez a tanár kirántott a sorból, bevitt a férfi wc-be, majd összevissza vert, de annyira, hogy bepisiltem”

- vallotta be a tévés. 

Hajdú Péter ezután egy képeslapot írt az édesanyjának, ahol leírta, hogy veri a gyerekeket, de mire elmentek érte, a tábor véget ért. Később a műsorvezető elmondta az anyukájának, hogy mi történt pontosan. Az édesanyja egy igazi anyatigris volt, ezért rögtön meg is látogatta a testnevelő tanárt, aki bántotta a fiát. A tanár először próbálta úgy beállítani a dolgot, mintha csak egy atyai pofon lett volna.

„Aztán amikor anyukám azzal kezdett fenyegetőzni, hogy feljelentést tesz, akkor ő és a felesége is szinte sírva könyörögtek, hogy ne tegye, mert akkor mi lesz vele és a családjával, a gyerekeivel”

- mesélte Hajdú Péter, aki hozzátette, hogy reméli soha többé egy gyerekkel sem csinált ilyet a pedagógus, de ő a bocsánatkérésre a mai napig vár. 

(Kiemelt kép: Hajdú Péter Instagramja)