Gombos Edinát gyilkossági ügyben hívták be a bíróságra az USA-ban

„Még emésztem a történteket” – számol be a műsorvezetőnő.

2021. november 10., 12:55

Szerző:

Gombos Edina a Sláger Rádió és a TV2 műsorvezetője volt egykor. A 44 éves médiaszemélyiség azóta elsősorban a közösségi médián keresztül jut el a hazai közönséghez, kubai származású férjével és két gyermekükkel ugyanis 2015-ben költöztek ki Floridába, azóta is ott élnek. Legutóbbi posztjából az derül ki, hogy már utol is érte egy tipikusan amerikai intézmény: el kellett mennie esküdtnek.

Amerikában a büntető igazságszolgáltatás esküdti rendszerben működik. Ez azt jelenti, hogy a bíróságokon a vádlottak bűnösségét nem a bíró állapítja meg, hanem egy laikus ülnökökből álló tanács. Ebbe a tanácsba az ország bármelyik állampolgárát bármikor behívhatják, és az alábbi poszt arról számol be, hogy a sor máris Gombos Edinára került a napokban, egy gyilkossági ügy miatt hívták be esküdtnek. A médiaszemélyiség a következőket meséli az élményről, ami nagy feszültséggel járt a számára:

„valósággá vált, amit eddig csak az amerikai filmekben láttam: esküdtnek hívtak bírósági tárgyalásra! Állampolgárként bárkit berendelhetnek ilyen kötelező szolgálatra, felmentést nagyon kevés esetben adnak. A választott esküdtek feladata dönteni arról, hogy a vádlott „bűnös” vagy „nem bűnös”. Hétfőn reggel kellett megjelennem a bíróságon (2. fotó), amikor 5-6 tárgyalásra válogattak esküdteket a több száz behívott közül. Kiválasztottak, így az eskütétel után már egy tárgyalóteremben ültem, kb. 20 társammal együtt (erről már nem készülhetett fotó). A bíró, az ügyész, a vádlott és a két kirendelt védő jelenlétében kezdődött el az esküdtek végső kiválasztása (voir dire) egy gyilkossági ügy többnapos tárgyalására. Elképesztően stresszes és hosszadalmas a folyamat. Egyenként kellett bemutatkozni és magunkról beszélni, illetve arról, hogy voltunk-e már büntetve, ismerjük-e a vádlottat, stb. Majd kérdésekkel bombáztak bennünket, hogy felmérjék az alkalmasságunkat. Tesztelt a bíró, az ügyész és a védő is. Nagy nyomás volt rajtam a „bírósági nyelvezet” miatt. Jeleztem is, hogy nem angol anyanyelvűként tartok tőle, mennyire igazságosan tudnám megállapítani, hogy a vádlott „guilty or not guilty”. Azt hiszem, ez segített abban, hogy a végső, mindössze 8 fős esküdtszékbe végül nem válogattak be. 10 órás procedúra és kihallgatás után derült ki, kire esett a választás (6. képen várunk a behívásra). A „szerencséseket” egyes ügyeknél akár a családjuktól is elszakíthatják, a külvilágtól elzárva, szállodai szobában tarthatják őket a tárgyalás végéig. A hetedik fotón a megkönnyebbült pillanat, amikor a sötétben elindulhattunk haza. A parkolóból kiállva akkor jött ki belőlem az egész napos feszültség, amikor a bíróság mellett megláttam a boldogan táncoló lányokat (utolsó videó). Még emésztem a történteket, de közben örülünk is, hogy ezt megtapasztalhattam, és eleget tettem az állampolgári kötelezettségemnek! Ahogy a bíró mondta, a jury duty, vagyis esküdti szolgálat egy nagyon fontos megbízatás, büszkének kell lenni rá.”

A történethez az alábbi posztban lehet megnézni a fotókat.

(Kiemelt kép: Gombos Edina Instagramja)