Kiderült: ez az egyetlen ok, amiért Gianni Annoni és Zita különválnának

Gianni Annoni a házasságukról vallott. 

2022. április 4., 07:58

Szerző:

Mint megírtuk, Gianni Annoni és Annoni Zita néhány nappal ezelőtt az ötödik házassági évfordulójukat ünnepelték. A párnak egy közös gyermeke van, Gianfranco Máté. Most az olasz étteremtulajdonos az Indexnek vallott a házasságáról. 

Gianni Annoni lapnak elárulta, hogy mi lett a házasságuk harmóniájának kulcsa. Kiderült, hogy az ő szülei már 53 éve élnek boldog házasságban és ő is azt látja, hogy az egyetlen dolog, amiért egy házasság hosszúéletű tud lenni, ha a szeretet és a szerelem egyfajta elfogadást jelent. Valamint a türelem szintén fontos egy jó kapcsolathoz. 

„Sajnos akarjuk, nem akarjuk, nekünk az a szerencsénk Zitával, hogy folyamatosan megküzdünk egymásért. Ahogy a feleségem szokta mondani, mi egy dolog miatt tudunk különválni, az pedig az egyikünk temetése lesz. Mindig mondja, hogy ugye tudom azt, hogy amikor igent mondott, az tényleg örökre szól, én pedig hiszek ebben, ezek számomra szent szavak”

- nyilatkozta Gianni Annoni az Indexnek.

Az étteremtulajdonos azt is elmondta, hogyan tündököl az édesapa szerepben. 

„Azt gondolom, hogy az első évek egy gyereknek főként az édesanya figurája körül forognak. Ez egy fantasztikus és gyönyörű szerep, a kilenc hónapban, a szüléskor és az azt követő időszakban kialakul egy gyönyörű szerelmes kapcsolat köztük. Természetesen én is kiveszem a részem a teendőkből mint édesapa, de ma reggel is azt mondta a fiam, hogy Mamma, de nem egyszer, hanem vagy tizenkétszer”

- mondta a séf, aki hozzátette, hogy természetesen a feladatokból ő is kiveszi a részét. 

Gianni igyekszik minden segíteni a feleségének, amikor csak tudja leveszi a terhet a válláról: az etetéstől a pelenkázásig bármit megcsinál, és addig is időt tölthet együtt a fiával. Elárulta, hogy pont az évfordulójuk estéjén a kisfiúk éjszaka felriadt, ők pedig berakták maguk közzé és ilyenkor nyer értelmet a család szó, ami gyönyörű és intim pillanatokat tartogat.

Sztárok és a gyereknevelés

Terhespocakos fotót mutatott Sáfrány Emese

Polgár Krisztáék 5 éve élnek az USA-ban – így érik el, hogy gyerekeik ne felejtsenek el magyarul

Gombos Edina bevallotta, beszélnek-e még magyarul Amerikában nevelkedő gyermekei

(Kiemelt kép: Gianni Annoni Instagramja)