Polgár Krisztáék 5 éve élnek az USA-ban – így érik el, hogy gyerekeik ne felejtsenek el magyarul

Polgár Krisztáék eredetileg két évre mentek, de kint maradtak.

2022. március 30., 11:20

Szerző:

Polgár Kriszta szépségkirálynőként vált országszerte ismertté még tizenévesen, a Miss Balatonon 2003-ban versenyzett először. Öt évvel ezelőtt párjával együtt az USA-ba költöztek, a texasi Houstonban élnek.

Polgár Kriszta szerepelt szerda reggel a Reggeli című műsorban az RTL Klubon. Azt mondja a kiköltözéssel kapcsolatban, az eredeti tervük az volt, hogy kb. 2 évet töltenek majd külföldön. Két kisfiuk 1,5 és 3,5 évesek voltak, amikor kimentek, azóta a két srácnak született egy húga is. A nyelvtudásukkal kapcsolatban az édesanya a következőket mondja:

„rengeteg kétség volt bennünk. Hogy fogják megtanulni ezt az idegen nyelvet? Elmennek óvodába – hogy fognak szólni, hogy éhesek? Egy félelemmel teli folyamat volt az elején. Dehát most már természetesen belerázódott mindenki mindenbe, sőt, igazából most már itthon azon harcolunk folyamatosan a gyerekekkel, hogy »ha angolul mondjátok, akkor nem értjük meg«. Mindent magyarul próbálunk velük mondatni, hogy semmiféleképpen ne felejtsék el az anyanyelvüket.”

Polgár Kriszta arról is beszél az interjúban, hogy két kisfia, Oliver és Vincent imádják szeptemberben született kishúgukat, Lanát. A kisbaba érkezése egyébként nem volt teljesen zökkenőmentes: Polgár Kriszta veszélyeztetett terhes volt. Az egykori szépségkirálynő a járvány és várandóssága miatt tavaly nem tudott hazalátogatni, így összesen már két éve nem volt itthon, ezért nagyon várja a nyarat, hogy újra Magyarországon lehessen. Íme a vonatkozó adásrészlet.

Az élet külföldön

Gombos Edina bevallotta, beszélnek-e még magyarul Amerikában nevelkedő gyermekei

Kovács Kokó István elárulta, milyen pozíciót kapott Svájcban

Vajna Tímea ebben a luxusszállodában szexizget mostanában

(Kiemelt kép: Polgár Kriszta Instagramja)