Íme, hogy fogadták Galambos Lajos gyermekei a válás hírét

Lagzi Lajcsi megszólalt azzal kapcsolatban, hogy ment tönkre a házassága.

2021. október 1., 07:40

Szerző:

A Frizbi című műsor friss beharangozójából derült ki csütörtökön, hogy elválik egymástól Galambos Lajos és felesége, Boglárka. Kattintson ide a cikkért, ahol erről részletesebben írtunk!

A 60 éves híresség most a Blikknek nyilatkozott többek között arról, hogyan fogadta a válás hírét három gyermeke, Bogi, Lajos és István, akik 23, 21, illetve 20 évesek:

„Nagyon jó fejek voltak, azt mondták, mindenkinek joga van a boldogsághoz”

– nyilatkozta a Lagzi Lajcsi néven is ismert zenész, hozzátéve, hogy feleségével barátok maradtak annak ellenére, hogy Boglárka már elköltözött az egykor közös otthonból. A gyerekek szintén nincsenek már otthon, így Galambos magára maradt.

„Számomra Bogi a legértékesebb nő. A legértékesebb társ, akit valaha ismertem. Különös tiszteletet is érzek iránta a múlhatatlan szereteten túl. Nyomasztó a neheztelése, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ne haragudjon rám olyasmiért, ami a lényemből fakad. Bár követek el hibákat, megtanultam ezt a helyzetet kezelni”

– folytatja Galambos feleségével kapcsolatban. A mulatóssztár házassága elsősorban az ellenük indult, áram- és vízlopási büntetőügyre ment rá, a zenész most a budaörsi piacon próbálja pénzzé tenni bizonyos értékeit, erről itt írtunk korábban.

(Kiemelt kép: dfp.hu)