Exkluzív képek: Szabó Zsófi és Shane Tusup címlapon vállalták fel kapcsolatukat

Először mesélt Szabó Zsófi és Shane Tusup szerelmükről.

2021. december 2., 06:46

Szerző:

Már régóta lehet tudni, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup egy párt alkotnak, a szerelmesek azonban eddig nem vállalták fel hivatalosan kapcsolatukat. A szemfüels rajongók már több nyilvános helyen készítettek róluk lesifotókat is, de ezeket leszámítva közös képet sem lehetett látni a sztárpárról.

A műsorvezető és a sztáredző most úgy döntöttek, megmutatják, mennyire boldogok együtt, tették mindezt a Best címlapján. Szabó Zsófi többek között azt is elárulta a magazinnak, hogy Shane Tusup milyen kitartóan udvarolt, ez nagyon tetszett neki benne, illetve bevallotta, végre boldog nőnek érzi magát párja mellett:

„Mindketten túl vagyunk egy-egy házasságon. Sérültünk, amit kifelé nem mutattunk. A hasonló múltunk, a hasonló ambícióink pedig, úgy érezzük, hasonló jövőt hozhat. Ez mindkettőnknek a nagybetűs újrakezdés. De nem sietünk, és nem tervezünk előre. Kiélvezzük a jelent. Shane mellett újra boldog nő vagyok!”

Shane Tusup kevésbé fogalmazott óvatosan, az edző ugyanis kijelentette, Szabó Zsófi a nagy ő számára.

„Ő életem szerelme, amit már akkor is éreztem, és az ember ilyenkor van, hogy kikiáltja a boldogságát. Szeretem őt mint nőt, mint anyát, mint embert, mint a leggyorsabb futónőt, akit ismerek.”

 

(Kiemelt kép: Best magazin Facebook-oldala)