Csuti és Szorcsik Viki szakítottak

Csuti és Szorcsik Viki kapcsolata nyílt titok volt, de úgy látszik, jól tették, hogy nem beszéltek róla nyilvánosan.

2022. november 2., 08:13

Szerző:

Szabó András Csuti és Kulcsár Edina az év elején mentek szét. Közismert, hogy Kulcsár Edina szinte azonnal új kapcsolatot kezdett G.w.M-mel, ők azóta már babát várnak.

Később Szabó András Csutinak is lett egy új szerelme, de Ginával a kapcsolatuk néhány hónap után véget ért. Ezek után augusztus legvégén röppent fel a pletyka, hogy az üzletember-médiaszemélyiség friss románcot kezdett, ezúttal Szorcsik Vikivel. Erről a kapcsolatról azonban egyikük sem beszélt nyilvánosan, de a követők kifigyelték, hogy ők ketten rendszeresen jelentkeztek be ugyanakkor ugyanonnan a közösségi médiában – csak közös fotót nem posztoltak soha.

Nos, úgy tűnik, most már nem is lesz közös fotó vagy nyilatkozat, mert a Blikknek egy olyan bennfentes nyilatkozott, aki úgy tudja, hogy bár Csuti és Szorcsik Viki valóban randiztak egy ideig, a kapcsolatnak most vége lett. Íme egy részlet a forrás nyilatkozatából:

„heti néhány alkalommal, de rendszeresen találkoztak, közös programokon vettek részt, de Csuti még nem mutatta be Vikit a gyerekeinek, úgy érezte, erre még nem áll készen. [...] Nem tudom, miért döntöttek úgy, hogy jobb, ha véget vetnek a kapcsolatnak, de az biztos, hogy már nincsenek együtt.”

A Blikk Szorcsik Viki blogbejegyzését is idézi, ami szintén eléggé úgy hangzik, mint amit az ember szakítás után ír:

„amikor találkozol valakivel és azt hiszed minden tökéletes, mert tényleg a szó szoros értelmében annak tűnik, majd alig kell hozzá pár hét és lehull a lepel, aztán meglátod, hogy az az ember, akit megismertél, nyomokban sem tartalmazza már azt a valakit.”

(Kiemelt kép: Csuti Instagramja)