Csonka András szívszorító dolgot mesélt édesapja utolsó éveiről

Csonka András elárulta, mire szeretne emlékezni édesapjából. 

2023. május 30., 10:14

Szerző:

Csonka András megható családi dolgokról mesélt Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában, amelyet a Blikk szemlézett. A színész elsősorban édesapjára emlékezett, aki hosszú betegség után halt meg, agysorvadásban szenvedett, és élete végén szellemileg teljesen leépült. Csonka András bevallotta azt is, hogy bár az édesapja olyan ember volt, aki sosem tudta kimutatni az érzéseit, hálás neki, hiszen neki köszönheti az életét. Felidézve néhány közös pillanatot, azt mondta, édesapjából azt akarja megőrizni magában, amit nem kapott meg.   

„Sosem felejtem el, van egy ilyen kép, amikor kocsiban voltam, mentem az Attila úton, majd megálltam a piros lámpánál. Balra fordultam és láttam, hogy a Horváth-kertbe apám viszi a kispárnáját, egy bottal megy ki, majd ott ül egyedül”

– mesélte, majd azt is elárulta, mit érzett ekkor.

„Arra gondoltam, milyen borzalmas ez, hogy így kell egy életnek véget érnie”

– mondta a népszerű színész.

 

 

(Kiemelt kép: Csonka András Instagram-oldala)