Bródy János üzent két évre börtönbe került fiának

Bródy János fia külföldön követett el egy olyan cselekményt, ami miatt most két év szabadságvesztés vár rá.

2023. december 15., 07:40

Szerző:

Bródy János fia, Bródy Dániel 38 éves és 2014 óta Amerikában él. Egy banknál helyezkedett el informatikusként, azonban itt pornográf tartalmakat töltött le a munkahelyi számítógépére, illetve azt állította munkáltatójának, hogy beteg, de igazából elment síelni, így aztán elbocsátották.

A férfi az elbocsátását annyira igazságtalannak találta, hogy mérgében bosszút állt a munkaadóján. A munkatársait gyalázó-cukkoló üzeneteket hagyott a banki rendszer kódjában, illetve letöltött magának egy kódrészletet, amin korábban dolgozott, de ami a bank szellemi tulajdonának minősül – ezzel ötezer dollár kárt okozva (volt) munkaadójának. A belső rendszerből más adatokat is törölt, így összesen több, mint 200 000 dollár, azaz több, mint 75 millió forint kárt okozott.

A helyzetet súlyosbította, hogy férfi ezután hazudott a hatóságoknak, azt állítva, hogy a laptopját ellopták.

Bródy Dániel bűnösnek vallotta magát, és a San Francisco Chronicle cikke szerint két év börtönbüntetést kapott, valamint az általa okozott kár több, mint kétszeresét, 530 000 dollárt, azaz 184 millió forintot kell megtérítenie. A cikk nem említi a férfi magyar származását, de a Bors azonosította be, hogy Bródy János fiáról van szó.

A zenész december elején posztolt a Facebookra egy dalrészletet, amiben a fiát szólítja meg:

„és itt állok én most a fiam előtt,
És úgy érzem, tudnia kell,
Hogy lesznek még rohadtul nehéz idők”

Alább találja az ehhez kapcsolódó videót.

(Kiemelt kép: Bródy János Instagramja)