Berki Mazsi fontos döntést hozott meg

Berki Mazsinak egyedülálló anyaként kell helytállnia. 

2022. szeptember 5., 13:13

Szerző:

Négy hónappal ezelőtt hunyt el Berki Krisztián. A gyászoló özvegy, Berki Mazsi azóta egyedül próbál helytállni és a lehető több szeretetet adni a kislányuknak, Emmának. Az édesanya hamarosan a TV2 táncosműsorában, a Dancing with the Stars-ban fog bizonyítani Kulcsár Edina helyett. Most kiderült, hogy a munkát, hogyan egyezteti össze a gyerekneveléssel. 

„Úgy gondolom, nagyon nagy a munkabírásom. A jelenlegi élethelyzetemben jó, ha le tudom kötni magam, ha a nap huszonnégy órájában van valami dolgom, tennivalóm, mert addig sem kell gondolkodnom”

- mondta Berki Mazsi a TV2 Mokka című műsorában, amit a Bors szúrt ki. 

Az influenszer arról is beszélt, hogy táncpartnerével egy kicsit le vannak maradva, ugyanis későn derült ki Kulcsár Edina terhessége és az, hogy Berki Mazsi fogja átvenni a helyét. Ettől függetlenül mindketten megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből, de van mit tanulni. 

Most kiderült, hogy az édesanya szeptember végétől heti három napot fogja bölcsődbe járatni a kislányát, a hét többi részében pedig a család és a barátok is segíteni fognak, amíg ő a munkát és a táncversenyt összeegyezteti. Berki Mazsi nemrégiben egy posztban is beszélt arról, hogy neki a kislánya az első, miután a néhai férje anyósa csúnyán beleállt a médiában.

Még több Berki sztori

Botrány: Berki Krisztiánra a halála előtt rendőrt hívott Mazsi, a szomszédok mindent elmondtak

Durva vádak Berki Krisztián édesanyjától, szerinte Berki Mazsi felelős a fia haláláért

Berki Mazsi szívbemarkoló üzenete: Nekem most két nagy feladatom van

(Kiemelt kép: Berki Mazsi Instagramja)