Berki Krisztián és Mazsi: Csak később derül ki, hogy együtt vagy külön folytatják-e

Berki Krisztián nem tudja, mi a boldogság. A pszichológusa is nyilatkozott.

2022. február 4., 08:23

Szerző:

Berki Krisztián és felesége, Berki Renáta, vagy közismertebb nevén Mazsi kislányuk novemberi születése óta házassági válságot élnek meg. Pszichológushoz fordultak segítségért, mert amint Berki Krisztián fogalmaz a Bors című lap friss cikkében, külső segítség nélkül már biztosan elváltak volna.

„A lelkem változó, hiszen gyerekkorom óta több sebből végzik, persze ezek mindig beforrnak, erősebbé, sikeresebbé, legyőzhetetlenebbé tesznek. A szem a lélek tükre, és ahogy egyetlen fotón sem, a lelkem sem mosolyog. Elégedettnek érzem az életem, de nem tudom, mi a boldogság”

– többek között ezt vallja be a lapnak a 41 éves médiaszemélyiség, aki a napokban azt írta az Instagramon, hogy ő csoportterápiára jár, de olyanra, hogy nem a páciensek vannak csoportban, hanem a pszichológusokból van több egyszerre.

Nos, a szakemberek közül nyilatkozott is az egyik, Roboz Zsóka, akivel Berki korábban már többször is szerepelt közösen. A pszichológusnő a következőket árulja el híres klienséről:

„ami a Krisztiánék esetében soha nem lesz visszarendeződés, hogy ők szülők, a Berki Emma Katerina szülei, és ez így marad örökre. Annak érdekében dolgozunk, hogy ennek a szülői „kötelezettségüknek” eleget tudjanak tenni. Hogy együtt, vagy külön, az később derül ki. Egyikük sem éli meg kudarcként a helyzetüket, mert még ez nincs lezárva.”

Berkiékről mindent! (Vagy legalábbis még egy kicsit többet)

Berki Krisztián trágár posztban írja le legnagyobb veszekedéseit a feleségével

Berki Krisztián elvesztette a pert Tóth-Hódi Pamelával szemben

Berki Krisztián hamarosan külföldre megy egy időre a büntetőfékezéses per miatt

(Kiemelt kép: Berki Krisztián Instagramja)

Az 55 év felettieket is beszippantotta a közösségi média. Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, 61 százalékuk szokott podcasteket hallgatni vagy nézni, és közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.