Hova lett VV Anett sámánja?

VV Anett, polgári nevén Béres Anett sámánja eltűnt az emberek szeme elől. 

2022. július 15., 08:44

Szerző:

Korábban beszámoltunk róla, hogy Béres Anett, a Való Világ egykori sztárja részt vett egy Baranya megyei szeánszon, ahol tudatmódosító teát fogyasztott. A valóságshow-sztár később rosszul lett és a közeli erdőbe menekült, majd öntudatlan állapotban, meztelenül, törött csontokkal találtak rá. VV Anettet műteni kellett, jelenleg egy pécsi kórházban ápolják. A Bors információi szerint a sámán, aki vezette a szertartást teljesen eltűnt. 

A lap információi szerint a nő Facebook oldala és honlapja is törölve lett, valamint a megkeresésekre sem reagál. A rituálét vezető sámán a hétvége eseményei után tüntette el magát az internetről. A telefonja szintén ki van kapcsolva. Az eddigi információk szerint a nőt egyelőre csak tanúként hallgatta ki a rendőrség. 

Mint megírtuk, Béres Anett jelenlegi állapotáról aggasztó hírek érkeztek: 

„Orvosi utasításra mozdulatlanul kell feküdnie. Heteken keresztül tart majd a rehabilitációja, és lelkileg teljes mértékben a padlóra került. Nem beszél nagyjából senkivel. Az elkövetkezendő időben még biztos bent kell majd maradnia a kórházban”

- mondta egy neve elhallgatását kérő informátor a Borsnak.

Még több információ Béres Anett kálváriájáról 

Kígyók üldözték a hallucinációjában Béres Anettet: hatalmas fájdalmai vannak

Teaszeánsz-ügy: Béres Anett elutasította a nemi erőszakot kizáró vizsgálatot

A volt villalakók is reagáltak arra, ami Béres Anettel történt a teaszeánszon

(Kiemelt kép: RTL Klub)