A volt villalakók is reagáltak arra, ami Béres Anettel történt a teaszeánszon
Béres Anett ügye a korábbi villatársait is sokkolta.
Béres Anett a Való Világ harmadik szériájában szerepelt 18 évvel ezelőtt. VV Anett akkori villatársai is megdöbbentek azon, ami történt a hírességgel a Baranya megyei teaszeánszon. Mint megírtuk, a hírességet öntudatlan állapotban, meztelenül találták meg és életmentő műtéten is át kellett esnie.
Gyukin Milovan, azaz VV Milo nyerte meg a Való Világ harmadik szériáját 2004-ben. Az egykori győztes nem sokszor beszélt Béres Anettel az elmúlt évek során, de ő is értetlenül áll a történtek előtt és természetesen reméli, hogy az egykori villatársa minél előbb felépül.
„Az elmúlt 18 évben összesen szerintem háromszor beszéltem Anettel, utoljára évekkel ezelőtt, most is csak az internetről tudom, hogy vele történt ez a szörnyűség. Nem úgy ismertem őt, mint aki különböző szerekkel akarna élni. Valószínűleg csak kipróbálta, de remélem, nem fog többet ilyen butaságot csinálni. Olvastam, hogy több csontja is eltört, és milyen súlyosan megsérült, kívánom, hogy mihamarabb meggyógyuljon, és hagyja ezeket a spirituális dolgokat a háta mögött!”
- nyilatkozta VV Milo a Blikknek.
Czifra Tamás, akit csak VV Segal néven ismerhettek meg a tévénézők szintén megdöbbent. A férfi drogcsempészet miatt hét esztendőt börtönben töltött, így nem igen tartotta a kapcsolatot Béres Anettel. VV Segal elmondta, hogy ő mi gondol a történtekről:
„A ValóVilág után ugye én évekig igazoltan voltam távol, de utána se beszéltem Anettel, sajnálom, ami vele történt, remélem, mihamarabb felépül! Nem ismerem, és nem is hallottam arról a szerről, amit fogyasztott, de remélem, tanulni fog a hibájából”
- nyilatkozta a lapnak.
A Blikk felkereste Szögeczki Ágnest, aki VV Ágica néven futott a valósághow-ban, de Béres Anett családjának kérésére nem nyilatkozott a lapnak. Annyi azonban kiderült, hogy a sztárt megviselte, ami történt, ugyanis hosszú évek óta jó barátságot ápolnak VV Anettel.
Korábban beszámoltunk róla, hogy megszólalt a sztár volt barátja VV Tommyboy, akivel évekig alkottak egy párt. Könyves Tamás és Béres Anett évekkel ezelőtt szakítottak, de a mai napig jó kapcsolatot ápolnak egymással. Az egykori VV sztár elmondta, hogy rá mindenben számíthat a volt párja.
Még több hír az üggyel kapcsolatban
Érdekes fejlemény: nincs gyanúsított a drogos szeánsz ügyben, ami szörnyű fordulatot vett
Sáfrány Emese megszólalt a siklósi szeánszról
Sáfrány Emese is ott volt a siklósi szeánszon: megmentette a Való Világ szereplő életét
(Kiemelt kép: Youtube- Bulistar)